Életem legrosszabb napja után, egy
hűvös, csöndes szobában ébredtem. Hunyorogva nyitogattam a szemeimet, de a kép
még mindig nem volt valami éles. Erőt vettem magamon, és az felültem az ágyban.
Körbepillantottam a fehér szobában. Egy ablakon beszűrődött a nap fénye.
Testemre tekintve egy fehér hálóinget, vagy inkább köpenyt találtam magamon.
Aztán végre eljutott az agyamig, hogy egy kórházban vagyok. Egy kis
éjjeliszekrény állt az ágy mellett. Mellettem volt a telefonom és egy pohár
víz. Az italba belekortyoltam, amikor valaki benyitott az ajtón.
-
Jó reggelt! – pillantottam meg Szilvi fejét, majd őt
követte Víta.
-
Miért vagyok a kórházban? – néztem rájuk nyúzott
fejjel.
-
Tegnap este elájultál. Az idegi állapotod miatt. –
simította meg a karomat Víta.
-
De most már szerencsére jól vagy. Minden rendben van. –
mosolygott rám Szilvi is.
-
Hol vannak a többiek?
-
Leeds-be kellett utazniuk. Sajnos nem tudták lemondani
a turnét, viszont este érkeznek. – gyorsan átfutottak a gondolatok a fejemben,
aztán hirtelen észbe kaptam.
-
Ho…h…hogy van Harry? – kérdeztem rémülten, miközben egy
kósza könnycsepp futott át az arcomon. A lányok riadtan egymásra néztek, én
pedig ledermedtem. Bele sem tudtam gondolni, hogy mi van, ha…
-
Nem sok jót mondtak neki az orvosok. Nagyon nehéz
éjszakája volt. – kezdte sóhajtva Szilvi. – De túl élte. Bent fekszik az egyik
kórterembe. A sajtó még nem tudja, hogy miért nem ment el, azaz megy el a mai
koncertre. – egy hatalmas kő esett le a szívemről, Szilvi szavait hallva.
Rögtön egészségesnek éreztem magam,
de a testem nem bírta az iramot. Szúrni kezdett az oldalam, így visszadőltem a
párnámnak. Még mindig sírtam, gyanítom, az idegességtől. Ilyen mértékű stresszt
nem minden nap él át az ember.
-
Látni akarom! – kiabáltam, bár szavaim gyengének és
erőtlennek tűntek.
-
Kiara, bár stabilizálták az állapotát, még mindig
altatva van. – csitítgatott Víta.
-
Odamegyek. Muszáj látnom. Ez az egész miattam van. –
egyszerre fakadt ki belőlem minden.
Fejemet oldalra döntöttem a párnán,
majd egy idő után a sírástól elálmosodtam.
- Majd később jövünk. Puszi! –
köszöntek el a lányok, én pedig hálásan pillantottam rájuk. Nem tudom. mit
csinálnék, ha ők nem lennének. Kicsit elbóbiskoltam, de másfél óra múlva
megkaptam az ebédemet. Valami trutyi volt almalével. A falatok alig mentek le a
torkomon. Sose gondoltam volna, hogy valaha hasonló állapotba kerülök, de
tényleg eléggé depressziósnak éreztem magamat. A bűntudat gyötört. Nagyon.
Kicsit később egy doktor nyitott be
hozzám.
-
Szia, Kiara. Hogy vagy ma?
-
Hát, voltam már jobban is. – erőltettem mosolyt az
arcomra.
-
Mára még itt tartunk, ha nem gond. Estére jobban
leszel, holnap pedig haza is mehetsz.
-
Köszönöm, ennek örülök. És elnézést. Azt szeretném
tudni, hogy Harry Styles látogatható-e?
-
Amennyiben ismered, akkor igen. A fiúk, valami bandából
a lelkemre kötötték, hogy ne engedjek be akárkit. Sőt egy biztonsági ember is
áll az ajtaja előtt. Egyébként elég gyenge még. Az elkövetkezendő órákban
számíthatunk az ébredésére. Még altató hatására alszik.
-
Nagyon köszönöm, doktor úr, hogy megmentették.
-
Ez a kötelességem. És nyugodtan kimehetsz sétálni, csak
ne terheld túl magad.
-
Rendben van.
-
Viszlát! – intett egyet mosolyogva, majd el is ment a
kórteremből. Néhány gépet nézett meg, ami körülöttem helyezkedik el és
írogatott valami lapokra. Remélhetőleg holnap reggel már tényleg hazamehetek.
Beszéltem anyáékkal, akik nagyon
aggódtak miattam, de megnyugtattam őket, hogy jól vagyok. Utána pedig felvettem
egy kardigánt a kórházban kapott hálóingemre és a papucsomba belebújva a
nővérpult felé igyekeztem. Ott megmondták, hogy hol van Harry, én meg a lifttel
lementem az első emeletre. Nagyon izgultam, hogy milyen érzés lesz így látni
Harryt, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sírjam el magam. Biztos vagyok
benne, hogy ő is annak örülne, ha engem vidámabbnak lát, a helyzethez képest.
Én mégis csak arra tudtam gondolni, hogy Edinának engem kellett volna meglőnie,
s nem őt.
A 204-es szobához érve, tényleg egy
biztonsági őr fogadott az ajtó előtt. Szerencsére felismert, úgyhogy kedvesen a
terem felé intett a fejével. A szívem a torkomban dobogott, remegtem minden
porcikámmal, s nagy levegőt véve benyitottam. Először is azt jegyezném meg,
hogy a szoba sokkal jobb, mint az enyém, vagy, mint egy átlagos kórterem.
Nagyobb ablak, modernebb bútorok, LCD tévé. És nincs az a tipikus kórházi szag
se…
Harryt a szoba bal oldalán lévő
ágyban találtam meg. Remegve, és gondterhelt arccal odasétáltam ágyához. Hiába
akartam erős maradni, amikor sápadt arca alatt megpillantottam a K – betűs
nyakláncot, automatikusan az én H –s medálomhoz nyúltam. A könnyek szinte
forrásként zúdultak le a fiú paplanjára. Kezét a kezeim közé zártam, majd
fejemmel én is rádőltem a párnájára. Egy fotelben ülve, kényelmesen el tudtam
helyezkedni. Eszem ágában sem volt mozdulni, barátom mellől.
Már majdnem elszunyókáltam, mikor
megrezzent az ölemben lévő telefonom. Óvatosan elengedtem Harry kezét, majd
megnéztem. Szilvi írt üzenetet, hogy Edinát lecsukták emberölés kísérlete
miatt. A hideg csak úgy rázott, olyan hamar történt minden, meg amúgy is tök
bizarr ez az egész. Közben néha- néha ásítottam egyet, és azon gondolkoztam,
hogy minél többet alszom, annál álmosabb leszek. Gyorsan felmentem a netre is a
telefonomról, és írtam Evelinnek meg Dorkának.
Hirtelen mozgásra lettem figyelmes.
Mereven néztem fel a telefonom képernyőjéből. Aztán csillogó szemekkel vettem
tudomásul, hogy Hary felébredt.
-
Ki..Ki..Kiara. – nyöszörögte erőtlenül, mire kezeit az
enyéim közé kulcsoltam.
-
Harry, itt vagyok. Annyira sajnálom. Úgy féltem és
féltettelek. Kérlek, ne haragudj rám. – egyik szavamat – a másik követte. Annyi
mindent akartam volna neki még mondani. Gyenge kezeivel kicsit megszorította az
enyéimet.
-
Soha nem tudnék haragudni rád, ezt jegyezd meg! –
nézett komolyan a szemembe. Mondata után elsírtam magamat. Fejemet megrázva,
próbáltam felfelé pislogni, hogy ne lássa.
-
Annyira szeretlek. – mondtam, és akkora nyomást éreztem
a mellkasomban, mint még soha. A szerelmemet egy kórházi ágyon látni, épphogy
túlélte az éjszakát, ráadásul nekem kéne ott feküdnöm, s nem neki.
-
Szeretlek. – mondta ő is, én pedig felé hajoltam és egy
gyengéd csókot adtam ajkaira.
A folyosóról beszűrődött a
Coldplay-től a Paradise – zenéje, s a
csendet megtörte. A dallamoknak köszönhetően a hangulatomba illet, hogy most
mindent egyszerre kiöntsek a szívemből. Csak úgy mondtam és mondtam, hogy mit
gondolok, mit érzek, hogy történt, mikor történt, miért történt, mi van
Edinával, mi van velem, hogy kerültem ide, hogy találtam rá. A végén már mind a
ketten könnyekben fakadtunk ki, Két fiatal szerelmes, akik most megtudták, hogy
milyen az élet sötét oldala; én meg először láttam Harryt sírni.
- Én sajnálom, hogy ilyet át
kellett élned.
- Nem voltam egyedül, muszáj volt
túl élned. Nem engedhettelek el, így nem. – néztem bele szemeibe.
- Köszönöm. – mondta, majd
mosolyogva átöleltem. Így történt, hogy már lassan annyira megszeretem Harry-t,
hogy azt elmondani nem tudom.
***
Egész délutánomat a szobájában
töltöttem. Olvastam, tévéztünk, beszélgettünk, de vacsorára vissza kellett
mennem a szobába. Öt körül felhívták a fiúk Harryt, hatkor pedig jöttek a
Vítáék.
Vacsora után a csajokkal még egy
kicsit elvoltunk. Szilvi befonta a hajam, meg mesélték, hogy a fiúk nyolckor
lépnek színpadra, a busszal ők eléjük mennek. És csak reggel jönnek vissza.
Hoztak nekem egy kis Nando’s – os kaját is, aminek kifejezetten örültem, mert
az itteni koszt nem valami finom. Augusztus utolsó előtti hetét, tehát egy
kórházban töltjük nagy részben. Leszámítva egy-két (de azokat NAGYON!)
történést, életem egyik legjobb nyarát tudhatom magaménak. Tini korszakom
legnagyobb szerelmi románcát, ami még most is tart. És olyan igaz barátokat,
amit még a legnagyobb ellenségemnek is kívánnék, na jó, Edinának nem. Ez van.
Először nyolc évesen voltam
szerelmes, egy nálam öt évvel idősebb fiúba. Gábornak hívták. Írtam neki és
rajzoltam is szerelmes lapokat, de csak nyáron mertem bedobni őket név nélkül a
postaládájába. Aranyos így visszagondolva. Tizenhárom évesen volt egy barátom.
Őt Csanádnak hívták. Két évig voltunk együtt. Aztán nem nagyon volt senkim.
Hiába próbálkoztak sokan, abban az időben jobb volt egyedül lenni.
És most? A mostani leírhatatlan…
Kicsit később még gyorsan lementem
Harry-hez.
-
Jó éjszakát, vigyázz magadra! És aludj jól. –
parancsoltam neki.
-
Te is, Kiara. – mosolyogva néztem rá.
-
Egyébként örülök, hogy hordod a láncot. – mondtam
zavarban.
-
Ha kéne, se venném le. – válaszolta, vigyorra húzva a
száját. Bármennyire örültem annak, hogy mosolyog, tudtam, még rengeteget kell
javulnia az állapotának.
-
Akkor szia, holnap találkozunk.
-
Szia! – köszöntünk el egymástól, aztán egy szenvedélyes
csók után, visszaballagtam a „rezidenciámba”.
uuu, de imádom őket! Ügyes vagy. :DDD <3
VálaszTörlésKatyyy 16
Köszönöm :) <3 {K.}
Törlésugy imádom*-*
VálaszTörlésés ugy olvasnám még:$
gyorsanköviit! (L)
köszii, igyekszem...:)) ~Kíra
Törlésáá ez nagyon jóó!! mikor lesz a kövi??
VálaszTörlésKöszzi :) Most írom. ~R.
Törlés