23. fejezet

Két nappal később porszívózásra keltem. Ez a szituáció arra emlékeztetett, mikor még otthon laktam, és anya minden áldott reggel felébresztett valamiféle csörömpöléssel. Gyorsan kivetettem magamat az ágyból, majd a zajok irányába kezdtem haladni.

- Reggelt Kiara. Ideje volt már, azt hittem, sosem ébredsz fel.

- Szia Szilvi. Mennyi az idő? – vakartam meg a fejemet.

- Fél kettő.

- Jézusom. Mennyi? És hol van Víta? – kérdeztem, miután feltűnt a szöszi hiánya.

- Elment ruhát venni. Nagy nap a mai.

Nem értettem, mire érti azt, hogy nagy nap, de nem is nagyon izgatott még. Ráérek majd akkor megkérdezni, mikor kibírom nyitni a szemem. Visszamásztam a szobámba, ahol egyből a laptopomhoz nyúltam és visszafeküdtem az ágyba. Felnéztem facebookra, ahol hosszú ideig beszélgettem a barátaimmal, különösen Evelinre szenteltem temérdek időt. Twitterre is fellátogattam,azonban itt szokatlan események fogadtak. Újabb és újabb ezer követő neve jelent meg a képernyőn. Együtt, összesen meghaladták a négyszáz ezret. Kiírtam, hogy „ Jó reggelt mindenkinek J x „ mire a gépem lefagyott a sorozatos retweetektől és a nekem címzett üzenetektől. Gyorsan ki és jelentkeztem, és a ruháimat kezdtem el böngészni. A mai napra egy fekete leggingszet választottam, piros, combig érő bő szabású pólóval, a hajamat pedig lófarokba fogtam.

A nap hátralevő részében nem nagyon mozdultam ki az én kis helyiségemből, inkább zenét hallgattam, és ruhákat terveztem. Fél hét felé azonban heves kopogások hallatszottak az ajtó felől.

- Kiara! Kész vagy már? Mennünk kéne. – nyavalygott Víta.

- Gyere be!

- Te meg mi a jó francot csinálsz? – nézett rám. Nagyon meglepettnek tűnt.

- Te meg mi a jó francot csinálsz itthon ilyen csinosan? – vontam fel a szemöldökömet. Valóban elragadó volt ma este. Fehér, testhez simuló egybe ruhát viselt, egy igen magas sarkú cipő társaságában. A haja kontyba volt fogva, elől azonban egy- két tincset szabadon hagyott.

- Istenem Kiara! Te nem jössz? – toppant be Szilvi is. Ő is egy party ruhát viselt, aminek már tényleg nem tudtam az okát. A kék, selyemből szőtt ruha lágyan ereszkedett a bőrére, a nyaka körül pedig csipkék pompáztak. Ő nem viselt magas sarkú cipőt, hanem csak egy hétköznapi szandált.

- Elmondanátok végre, hogy hova készültök? – érdeklődtem feléjük fordulva.

- Ma van a fiúk londoni koncertje, amire hivatalosak vagyunk mi is.

- Tessék? – csattantam föl. – Az nem lehet Víta!

- De igen. Jobb lesz, ha igyekszel, mert 10 perc múlva indulnunk kell. – mosolygott Szilvi, majd Vítával egyetemben kifáradtak az ajtón.

- Ezt nem hiszem el! – ordítottam. Gyorsan a szekrényem hátuljában kezdtem el fötörni, hátha találok valami viselhető rongyot. Már szinte teljesen el voltam keseredve, mikor az utolsó pillanatban rátaláltam a megfelelő darabra. Egy apró, pánt nélküli egybe szoknya volt, ami a dekoltázs részénél fehér, attól lefelé pedig kékben és rózsaszínben pompázott. Gyorsan felkaptam magamra, mellé egy elegáns magassarkút húztam, és ennyi volt, amit tehettem, ugyanis a taxi dudáját hallottam meg a ház elől. Mint az őrült, úgy rohantam a kapuhoz, amin a lányok már rég kimentek.

- Bezártad a házat?

- Be Víta, ne aggódj!

- Jól nézel ki. – kacsintott rám Szilvi, de nem hittem neki. Nem volt időm sminkelni, így csak egy halovány alapozót viseltem egy kis szempillaspirállal.

- Van fésűd?

- Nincs.

- Neked Víta?

- Tessék. – nyújtotta felém a barna, miniatűr eszközt. Gyorsan végigsimítottam a hajamon párszor, majd visszaadtam a gazdájának.

Mikor a taxi megállt a hátsó bejáratnál, Niallt pillantottam meg. A kilépést követően felé siettünk, majd gyorsan megöleltük őt.

- Szia. Hogy vagy? – kérdezte Szilvi.

- Sziasztok. Megvagyok. Gyertek be. – nyitotta ki a szőkeség az ajtót. – Ha megjegyezhetem, csodásan festetek ma.

- Köszi. – mondtuk mindannyian.

Niall az első sorba vezetett minket, persze kapucniban, hogy a lányok ne ismerjék fel, majd sietett a színpad mögé, az előadás ugyanis kezdetét vette. A tinik tomboltak, és miért is tagadjam, mi hárman is megvesztünk a tömeggel együtt.

- Jó estét mindenkinek! Készen álltok lányok? – ordította Louis.

- Igeeeeeeeen. – felelte Zayn nevetve, mire mindenki kacagásban tört ki.

A srácok nagyon sok számukat elénekelték. Mindenki iszonyatosan jól érezte magát egész idő alatt, mígnem felcsendült az utolsó szám, a What Makes You Beautiful. A srácok nagyon jól adták elő, Harry szóló része előtt azonban a lápmák kialudtak. Minden fekete volt, még az orrom hegyéig sem láttam. Hirtelen karok jelentek meg előttem, majd a fények visszatértek.

- Helló Kiara. – köszönt Zayn, miközben engem a kezei közt tartva próbált minél hamarabb a színpadra jutni. Miután felértünk, Harry irányába futott, majd letett elé, és Harry belekezdett a szólójába.

- Emberek! Szeretném nektek bemutatni a lányt, akiért a szívem ver. – húzott közel magához a dal befejezése után, majd egy csókot nyomott a számra. A lányok közt volt olyan, aki a nemtetszését fejezte ki, mások pedig sikítozva tapsoltak. Én meg csak ott álltam, mint valami cövek, Harry ölelő karjaiban. – Megkérdezem még egyszer, itt, mindenki előtt, hogy ők is tudhassák? Kiara, lennél a barátnőm?

Csönd volt. Minden lány elhalkult, még a légy zümmögését is lehetett hallani. Én még mindig nem mozdultam, csak Harry szemeit bámultam erőteljesen, majd kivettem a kezéből a mikrofont, és félénken annyit mondtam: - Igen…