8. fejezet

Őrületes egy este volt. Szinte egész végig egymást kergettük, kivéve Zaynt, aki a sütit tömte a szájába, s mikor meglátta, hogy elfogyott, depresszióba esett. Azonban a sok mókán túl, itt volt az ideje, hogy megbeszéljük, mi is legyen az újságokkal. Hosszasan tanakodtunk, hogy mit is kéne csinálnunk, míg Niall fel nem vetette, hogy mi lenne, ha még várnánk vele egy kicsit. Mivel egyikünknek sem volt jobb ötlete, ezért eldöntöttük, hogy a fiúk nem nyilatkoznak majd az ügyben egyik újságnak sem. Úgy körülbelül fél órája mentek el a fiúk, így most van egy kis időm magamra. Szeretném végre felvenni a kapcsolatot a barátnőimmel, hogy akkor ki tudnak-e jönni hozzám végre, már nagyon hiányoznak. Neki is láttam a dolognak, átöltöztem, előkerestem a laptopomat és éppen a fotelbe készültem leülni, amikor csöngettek. Gyorsan az ajtó felé vettem az irányt és kinyitottam azt.

- Te meg miért nem mondtad, hogy ismered a One Directiont? - támadott le hirtelen egy lány, majd beviharzott a házamba.

- Ömm... Bocsi, de te ki vagy? - néztem rá meglepetten, hogy mit is akar tőlem ilyenkor. Lassan éjfél van.

- Tessék? Nem ismersz meg? A legjobb barátnődet nem ismered?

- De, őt ismerem, téged viszont nem.

- Edina vagyok, te butus. Egyszer régen együtt nyaraltunk, és a szüleink sokáig tartották a kapcsolatot, amíg ide nem költöztünk. - jelentette ki, majd elkezdett pakolászni, és behozott egy bőröndöt is.

- Edina. Tényleg. Jó újra látni. - mormogtam. Edinával sohasem voltunk jóban. Mindig elvette tőlem, amit kaptam, vagy amit akartam, és egyfolytában csúfolt. - Szeretnél maradni? - kérdeztem udvariasan, de nem éppen a legnagyobb őszinteséggel.

- Hát, ha már megkérdezted. - és bedobta a második bőröndjét is a nappaliba. - De hol vannak a fiúk, úgy szeretnék velük találkozni.

- Ez most nem lehetséges szerintem. Most mentek haza és elég fáradtak.

- Sebaj, majd holnap átmegyünk hozzájuk. Én mentem aludni. - mondta, s ezzel elindult a szobám felé.

- Az az én szobám! - ordítottam.

- Pont megfelel. Jó éjt. Ne zavarj.

Hát igen. Végre újra láthatom... Senkinek sem hiányzott őnagysága. De mindegy. Fogtam magam, elmentem fogat mosni, majd előkerestem egy pokrócot és a kanapéra heveredtem le.

***

Reggel, nagyon korán reggel. Nem is értem, miért keltem fel ilyenkor, talán azért, mert a konyhából csörömpölés hallatszott,vagy mert Edina elhatározta, hogy a laptopomon fog One Directiont hallgatni. Nagyon mérges voltam, ezért felkeltem és a konyhába mentem.

- Reggelt. - mondtam erőltetetten.

- Juj, itt van a világ legjobb barátnője. Hogy aludtál? - mondta olyan nyálasan, amilyet egy ember el sem tud képzelni.

- Elég kényelmetlen a kanapé. De mindegy. És meddig szándékozol itt lenni, barátnőm. - próbáltam kedvesen, mosolyogva, de lényegretörően kérdezni.

- Nem tudom, de még egy ideig nem akarok elmenni. - jelentette ki a vállát rángatva.

- Egy ideig? - kerekedtek el a szemeim.

- Aha. De öltözz fel, és végre menjünk át a fiúkhoz.

- Még biztos, hogy alszanak. Eléggé későn szoktak felkelni, akárcsak én. - hangsúlyoztam ki magamat, utalva ezzel arra, hogy még aludni szerettem volna.

- Ne aggódj, már felhívtam Liamet, és azt mondta, mehetünk.

- Neked honnan van meg Liam száma? - kérdeztem meglepetten.

- Hát, a te telefonodon hívtam fel, hogy ne higgye, hogy őrült rajongó vagyok.

- Tragédia lenne. - forgattam a szemeimet.

- Ugye? És ha nem baj, átmentettem a számaikat az én telefonomba is.

- Örülni fognak... - mormoltam, de próbáltam úgy, hogy ne hallja meg.

Bementem a szobámba, előkotortam egy farmer sortot és egy bő pólót, majd visszamentem az én régen elfeledett "barátnőmhöz" .

- Mehetünk?

- Menjünk! - válaszoltam.

Kiléptünk az ajtón, majd észrevettem, hogy Edina nincs mellettem. Körbenéztem, de sehol sem találtam míg meg nem hallottam egy visítást.

- Istenem, te Zayn vagy... El sem hiszem. Imádlak. - ordította Edina a srácok ajtajánál, mire Zayn a füléhez kapott, s megpróbált nem megsüketülni.

- Igen, de hagyd abba a visítást. - mondta. Rohanni kezdtem feléjük, aztán mikor odaértem, Zayn megkönnyebbült.

- Szia Zayn. Bocsi, ő csak az egyik barátnőm.

- Értem, gyertek be. - invitált be minket.

- Áááááá... Ott van Harry és Niall. Liam éppen iszik és Louis, ő répából csinál szobrot? - ráncolta össze a szemöldökét, majd lehuppant Harry mellé. Szegénynek balszerencséje volt, mert ő éppen akkor állt fel, hogy oda jöjjön hozzám, és megöleljen.

- Szia Kiara! - hangzott fel mindegyik fiú szájából. Edinán látszott, hogy mérges rám, amiért én egy nagy ölelést is kaptam, nemcsak egy sziát.

- Hali srácok. Mizujs?

- Azon kívül, hogy süket vagyok, nem sok. - mosolyogta Zayn még mindig a fülét fogva. A többiek bólogattak.

- Csak beköszönni jöttünk, és azt kérdezni, hogy délután nem megyünk-e el valahova? - ugrott fel Edina.

- Megbeszéltük. Gyertek át kettő körül. Most pedig bocsássatok meg, de mennünk kell a stúdióba, befejezni az új dalunkat.

- Menjetek csak. - megöleltem mindegyikőjüket, de Harryt egy kicsit hosszabban.

- Sziasztok. - mondtam, majd elhagytuk a házukat. - Nos, milyen volt látni őket élőben?

- Fergeteges. - jelentette ki, majd rám nézett. A szemében szín tiszta gyűlöletet lehetett látni.

A házban aztán nem is nagyon szóltunk egymáshoz. Megebédeltünk, majd elkezdtünk készülődni.

- Kiara, gyere egy kicsit, hallatszott a szobámból.

- Jövök. - válaszoltam, majd elindultam a szobába.

- Melyik ruhát vegyem fel?

- De hisz ez az enyém.

- Ugye nem baj, ha kölcsön veszem?

- Csak nyugodtan. - mondtam neki, de most már tényleg elegem volt belőle és elkezdtem keresni magamnak is egy ruhát. Amint ott keresgéltem, egyszer csak becsapódott az ajtó, s hallottam, hogy valaki kulcsra zárja az ajtót. - Jó vicc Edina. - rohantam az ajtóhoz. - De engedj ki.

- Eszemben sincs szépségem. Te most szépen itt maradsz, amíg én ellened nem uszítom az újonnan szerzett barátaidat, s el nem hódítom tőled Harryt. - hallatszott Edina hangja, majd egy " sátáni kacaj ".

- Engedj ki. Most. Hívni fogom a fiúkat.

- Nem- nem. Nálam van a telefonod, és mindened, amivel kommunikálni tudnál. Sok sikert édesem. - válaszolta, majd meghallottam az ajtócsapódást és a földre rogytam. Tényleg bezárt és itt hagyott. De meddig, s könnyekben kitörve kezdtem nagyon megijedni.