1. fejezet

- Kiara, kincsem! Mindjárt indul a vonatod, ideje lenne nekünk is menni.

- Oké anyu. Már készen is vagyok. - ordítottam le az emeletről. Gyorsan felkaptam a bőröndjeimet, s lefelé lépdeltem a lépcsőn. Amint a földszintre értem, a főbejárat felé vettem az irányt. Anyu és apu a kocsi mellett állt.

- Add a bőröndöket, aztán pattanj be. - mondta apu, és én meg is fogadtam a tanácsát.

Úton az állomás felé a kedvenc előadóimat, Adelet és a One Directiont hallgattam. A nagy zenehallgatás közben fel sem tűnt, hogy máris kint voltunk az állomáson.

- Na mi az? Mégsem akarsz Londonba költözni? - kérdezte anya, aki minden lehetőséget megragadott az itthon tartásom érdekében.

- Természetesen menni akarok. - jelentettem ki mosolyogva - Csak elbambultam.

- Nézd édesem, mikor majd Londonba érsz, menj ki az állomás elé. Az egyik régi jó barátom ott dolgozik taxisként, ő visz majd a házhoz, amit neked vettünk.

- Köszönöm apa és anya.Remélem meglátogattok majd. - és ekkor hirtelen megszólalt egy hang.

* Londonba tartó Inter-City vonat indul a második vágányról 1 perc múlva. *

- Tessék?! - csattantam fel. Kivettem apa kezéből a cuccaimat, nyomtam két puszit az arcukra, majd elkezdtem futni a vonathoz. Még éppen időben szálltam fel. A szerelvényen aztán megkerestem a helyemet, elővettem a telefonomat, és elkezdtem zenét hallgatni.

Az idő nagyon gyorsan telt. A vonatból érdekes kilátás nyílt a tájra, ezért gondoltam, hogy nekiállok rajzolni. Fél órával később azonban a mozdonyvezető bejelentette, hogy 5 percen belül Londonba érünk. Elraktam a vázlatfüzetem és a ceruzám, majd magamra öltöttem a kabátomat.

Amint leszálltam a vonatról, a pályaudvar elé mentem ki. Körülnéztem, s ekkor láttam meg apu régi munkatársát, Joe- t, aki hevesen integetett, hogy észrevegyem.

- Szia Kiara! Istenem mennyit változtál!

- Helló Joe, Nagyon rég láttalak. - jelentettem ki mosolyogva, majd odaadtam neki  a bőröndöket és beszálltam a kocsiba. Útközben nem nagyon beszéltünk, ezért úgy gondoltam, én töröm meg a csendet.

- Szóval Joe. Apa nem sokat mondott el a házzal kapcsolatban, gyakorlatilag semmit. És...

- És kíváncsi vagy. - szakított félbe.

- Igen.

- Mit szeretnél tudni?

- Először is inkább a szomszédok érdekelnek. Vannak velem egykorúak arrafelé?

- Hány éves is vagy most Kiara?

- 17 vagyok.

- Nos, a jobb oldali szomszédaid azt hiszem körülbelül ugyanannyi évesek. Talán egy évvel idősebbek.

- Ez szuper! - csúszott ki a számon - És a ház milyen?

- Pont ilyen. - megállt a taxi és Joe kimutatott az ablakon. - Kiszállás hercegnő, megjöttünk!

- Na ne. - csattantam fel. - Ez az én házam?

- Igen. - mondta  a kocsiból, majd odajött hozzám, s átadta a kulcsot. - Most viszont mennem kell, vigyázz magadra!

- Szia! - szólaltam meg az ámulattól, majd felfogtam a két nagy sporttáskát, és bementem.

 Amint körbepillantottam, még jobban transzba estem. A házban egy hatalmas nappali volt, aminek az egyik oldala szinte csak üveg volt, és ha kinéztél rajta, majdnem egész Londont láthattad. A konyha és az étkező egyben volt. A fürdőszoba tágas és világos volt, színei pedig meleg árnyalatokból voltak összeállítva. Na de a szobám, az mindent vitt. Hatalmas franciaágy és egy űberelhetetlen gardrób volt benne, tele ruhákkal és cipőkkel.

Délután volt már, mire eszembe jutott, hogy Joe említette a szomszédban lakó tiniket. Úgy gondoltam, hogy jó lenne velük már ma megismerkedni, ezért felkaptam anyu narancsos, szív alakú kekszét, s elindultam.

Mikor a lépcsőjükhöz értem, könnyedén felugráltam rajtuk és becsöngettem. *Csing- csöng*. Az utca túloldalán pont egy fiatal párocska sétáltatta a kutyáját, s elvonták a figyelmem.

- Szia !- szólt hirtelen egy hang az ajtóból.

- Helló! - mondtam és megfordultam. A lélegzetem is elállt, mikor megláttam magam előtt Zayn Malikot.

( Ha tetszett légyszives kommentelj, és hozzuk a következő fejezetet. Kíra & Réka )