19. fejezet

Reggel ötkor felébredtem és láttam, hogy a fiúk nagy része már elment. Csak Niall és Harry maradt ott végig. Mosolyogva néztem körbe a nappaliban, ahol a lányok a földön, a tévé előtt kifeküdve aludtak. Lábujjhegyen sétálva kimentem a konyhába inni egy pohár vizet, majd visszafeküdtem Harry mellé.

 Dél volt már, mire ismét kiballagtam a többiekhez. A csajok már fent voltak és csoportosan kávét ittak. Louis, Zayn és Liam is velük volt, de Louis nem kért kávét, inkább valamilyen teát ivott.

 - Sziasztok. – köszöntem.

 - Neked is jó reggelt. – vigyorgott rám Harry, majd átölelt. – Kettőre be kell mennünk a központba, úgyhogy ma „szabad” programotok van. – mondta, miközben az állát a vállamra támasztotta.

 - Ó, akkor ma is tudok vásárolni. De mondjuk kár, hogy ti nem jöttök. – nézett csak is Louisra.

 - Szerintem is. – helyeselt Liam, Víta felé fordulva, aki úgy elpirult, mint amilyen piros a bögréje volt. Egyébként ő meg kakaót ivott kávé helyett.

 - Hát, igen, kár, de majd bepótoljuk. –csaptam össze a tenyeremet, mert már kezdett a csönd kínos lenni. – Majd beszélünk. – fordultam Harry felé, aki bólintott egyet és az órájára nézve, gyorsan elköszönt és indult ki a fiúkkal.

 - Lányok, akkor mi lenne, ha ma egy „pihenő” napot tartanánk? Medence, beszélgetés, netezés, ruhatervezés, legalábbis az én részemről. – ajánlottam fel.

 - Nekem tetszik az ötlet.

 - Nekem is, csak kéne vennem egy új papucsot, mert a régi elszakadt.

 - Akkor mi lenne, Víta, ha én elmennék gyorsan venni, mert tudom, hol lehet, taxival öt perc, ti meg addig elkezdhettek fürödni. Hm? Mert én amúgy is bármikor tudok itt úszni és nem fáradtság.

 - Jaj, nagyon köszi, Kiara.

 - Nincs mit, akkor már megyek is, hello.

 - Szia. – köszöntek el. Én meg gyorsan tárcsáztam a taxit, ami pár perc múlva meg is érkezett.

 Az egyik farmer rövidgatyámat, egy háromnegyedes ujjú inget, és a fekete sarumat vettem fel. Hajamat lazán befontam, mert tegnap elaludtam kicsit és össze-visszaállt, majd egy kis szempillaspirál segítségével egyre tűrhetőbben néztem ki. Mivel a nap sütött a pilóta fazonú napszemüvegemet is a fejemre raktam, mert még jól jöhet. A taxiba beülve egy ismerős alak fogadott.

 - Szia, Kiara, de régen láttalak.

 - O, én is téged. Amúgy meg neked is szia. – anyukámék ismerőse volt, aki még anno a repülőtérről hazahozott. Örültem a társaságának, mert egy részt már régen láttam, másrészt pedig ismét egy ismerős alak.

 - Mi újság veled és  hogy tetszik London?  - nézett hátra a tükörből. Egy rövid beszámolót tartottam, hogy tetszik, meg, hogy jól vagyok és most itt vannak a barátnőim, majd témát váltott.

 - Ennek örülök. Egyébként lehetséges, hogy láttalak téged az újságban?

 - Hát, izé, azt kell, hogy mondjam, igen. – gondolom látszott rajtam, hogy nem szeretnék több gondolatot fűzni a témához, többet nem is kérdezett.

 Az egyik közeli pláza előtt kiszálltam és mentem is az egyik kis butikba, az épület mellett. Gyorsan kinéztem két tangapapucsot, mert szerintem Szilvi is örülne neki, majd mentem is a pénztárhoz. Legnagyobb döbbenetemre megint csak egy ismerős arcot pillantottam meg. Ezúttal egy lányt. Egy olyan lányt, akit nem igazán szerettem volna.

 -  Nocsak, Kiara. Hát mégis „híres” lettél. – köszönt cinikusan Edina. Hát persze, ki más?

 -  Csak fizetni szeretnék. – néztem erősen a szemeibe. Ő pedig elkezdte beírni a gépbe az árát a lábbeliknek.

 -          Láttalak ám az újságban, nem is egyszer. Mindenki tudni akarja, hogy ki vagy és, hogy mi van köztetek.

 -  Edina, kérlek. Gyorsabban. Nem érek rá egész nap a megjegyzéseidet hallgatni.

 -  Figyelj, még egy ilyen és köpök. Mindent elmondok a sajtónak, ha így merészelsz beszélni velem.

 -  Nem beszélek veled sehogy sem.

 -  Remélem most örülsz, hogy ellenem fordítottad a fiúkat és a kis Harryt beszerváltad magadnak. Gratulálok, tényleg! Nem mindenkinek sikerül ám így játszania magát, ahogy te előttük.

 - Na most már elég. – kitéptem a kezéből a szatyrot és indultam kifelé az üzletből.

 -  Mindent elmondok nekik, mindent! – kiáltotta utánam, de már nem reagáltam rá.

 Azt hiszem, ide sem jövök többet, legalábbis akkor nem, amikor Edina lesz a fizetőpultnál. Sietve mentem ám az emberek között. Kettő körül megőrül a közlekedés, s a tömeg is ekkor van a legnagyobb létszámmal. Mivel ilyenkor nagy dugók vannak és taxit se nagyon találtam az autók között, inkább gyalog mentem haza. A lányokkal egész délután a medencénél és az udvaron voltunk. Öt körül megnéztem az e-mailjeimet, de egyébként én is végig kint voltam. Ruhákat is terveztem, úgyhogy jól telt a napom. Apu hívott, hogy majd utalja a pénzt a számlámra, mert megjött a kiadótól. Ugyanis Magyarországon a terveimet eladom egy cégnek, amelyikkel szerződésem van és ők meg megvarrják a ruhákat; komoly kereslet van rájuk. A legtöbbjük estélyi, de cipőket és koktélruhákat is szoktam rajzolni. Amikor gépnél vagyok, általában beszkennelem őket és elküldöm. De néha az irodába is bemegyek, például, ha esküvői ruhát kell tervezni. Ilyenkor muszáj az ügyféllel találkozni, hogy elmondják az elképzelésüket.

 Hát valahogy így telt a délután. Aztán este megcsörrent a telefonom. Gyorsan felkaptam az egyik estélyi ruhámat. Egy vérvörös, egyik oldalt felvágott ruhát, hozzá fekete magassarkút. A hajamat felfogtam kontyba, a végét pedig begöndörítettem. Fekete és ezüst árnyalatú füstős sminket készítettem magamnak, és hát nem gyorsan, de időben elkészültem. Pontban nyolckor megszólalt a csengő. Elköszöntem a lányoktól, majd az ajtón kilépve egy csábító mosollyal Harryre néztem.

 - Úristen! Azaz, hölgyem, - mondta, én pedig ámulattal néztem, hogy milyen jól áll neki a szmoking, - maga gyönyörű. Eljönne velem táncolni? – nyújtotta ki a kezét, miközben lehajolt és fejével engem nézett.

 - Hát, igen. E-felől nincs kétségem. – nevetve felé nyújtottam a kezem és beültünk az autójába.

 Eszméletlenül jó ötletnek tartottam és természetesen édes is tőle, hogy elhívott ma este táncolni. Nagyon figyelmes és romantikus gesztus volt. A sötét utcákat a lámpák fénye világította meg. Amikor közeledtünk a célpont elé, már az utca elején is sok autó állt. Amikor mi is leparkoltunk, Harry kinyitotta nekem az ajtót, aztán pedig kézen fogva sétáltunk be.

 - Jó napot! Hány jegyet szeretnének?

 - Kettőt. – mondta Harry.

 - És az asztal milyen néven lett foglalva? 

 - Kiara Styles. – teljesen kifejezéstelen képet vágva vette át a jegyeket a pultostól, én meg alig bírtam visszatartani a röhögést. Harry rám kacsintott, majd az ajtó felé bökött.

 A terembe belépve egy hatalmas terem fogadott, klasszikus, lassú zenékkel. Oldalt asztalok voltak, hátul- középen egy színpad, a baloldalon pedig hosszú bárrészleg foglalt helyet, ahonnan fel lehetett venni a rendelést, de természetesen pincér is volt, vagy harminc. A hétköznap estétől eltekintve elég sokan voltak itt. Fiatal pároktól kezdve, az idősebbik korosztályig, de olyanok is, akik családostól érkeztek. Mi leültünk az asztalunkhoz, majd rendeltünk egy shake-et.

 - Köszönöm, hogy elhoztál.

 - Szívesen tettem. – nézett rám hatalmas szemeivel. Miközben az asztalnál ültünk, néha láttam, ahogyan ránk néznek az emberek. Biztos, hogy volt, aki felismerte Harryt, de itt szerencsére mindenki a táncra koncentrált. Mikor James Morrison-tól az I Won't Let You Go egyik feldolgozása jött, Harry felkért táncolni. Boldogan sétáltunk be a táncoló párok közé, akik nem kicsit voltak profik, de régen én is sokat táncoltam, még általános iskolában. Úgyhogy mi se mondhattuk kezdőnek magunkat.

 Az este varázslatosan telt el. Sajnos egy óra után meg kellett válnom a cipőmtől, de mezítláb sokkal kényelmesebb a keringő meg a latin táncok. Minden rendben volt egész idő alatt, csak amikor mentünk vissza az asztalunkhoz a bolerómért, valaki lefényképezett minket. Harry idegesen rám nézett, de az arcomról le tudta olvasni, hogy nem érdekel, úgyhogy megsimította a karom.

 - Menjünk, remélem, rendesen elfáradtál.

-          Hát egy kicsit. De máskor is nagyon szívesen fáradok el, ha ez az ára, megteszem. – válaszoltam, miközben felhúztam a cipőmet. Az ajtón kilépve Harry ismét megfogta a kezem. Ujjainkat összekulcsoltuk, engem pedig melegség öntött el. Az autóhoz érve magához húzott és hosszasan megcsókolt. Istenien éreztem magamat ma este is. Meg tudnám szokni.

 Haza felé Harry elkanyarodott, egy számomra ismeretlen utcán és kiértünk a városból.

 - Hová megyünk?

 - Mikor láttál utoljára csillagokat?

 - Hát nem mostanában. – válaszoltam furán, az utat fürkészve.

 - A városban annyi a fény, hogy onnan nem lehet látni. Remélem nem gond, ha maradunk még egy kicsit.

 - Ha bármi gond lenne, ami veled kapcsolatos, abba belebetegednék. – a barátom felnevetett és megfogta a kezem. 

Csendben utaztunk tovább. Majd rámentünk egy földes útra, ahol egy tó fogadott. Kiszálltam a kocsiból és a partra rohantam.

 - Te jó ég! Már el is felejtettem, hogy milyen szép ez! Magyarországon majdnem minden nap látni ilyet. – mondtam ámulattal.

 - Hát, akkor, ha úgy vesszük ez itt nem mindennapi. – vakargatta meg a tarkóját Harry. Én meg éppen azon gondolkoztam, hogy mennyire gyönyörűek az élet egyes dolgai.

 Harry odaállt mellém és átölelt, aminek kifejezetten örültem, ugyanis egy száll estélyiben kicsit már hűvös volt az éjszaka, hiszen csillagok is voltak. Ez érthető. Hirtelen a barátom felé fordultam és habozás nélkül megszólaltam.

 - Azt hiszem, szeretlek. – néztem rá kicsit fura fejjel, de ez az igazság. Annyira a pillanatba illet, hogy muszáj volt elmondanom. Harry rögtön felém fordította a fejét.

 - Én is. Szeretlek. – örömömben könnyezni kezdtem.  – Valami baj van?

 - Nem, nem csak… Most olyan tökéletes ez az egész és szeretném, ha így is maradna. – motyogtam zavartan.

-  Nyugi, így lesz. – hálásan rá mosolyogtam, majd kezeimet a nyaka mögé kulcsoltam és megcsókoltam. Életem eddigi legromantikusabb csókja volt. Az biztos….