Sziasztok J

Most először írunk ilyen bevezető szöveget. Tudom, ez a költözködés dolog kicsit macerás, de higgyétek el, jó helyen leszünk itt.

A második ok, amiért bevezetőt írok, az nem más, mint hogy elérkeztünk az első évad lezárásához. Sok mindenen vagyunk túl, és remélem, ezek után is velünk maradtok, és olvasni fogjátok a történetet. Természetesen, mint mindenhol máshol, itt is izgalmas résszel zárul az évad.

Nincs sok időnk mostanában. Vizsgákra készülünk, és sokat kell tanulnunk. Ezek azok az okok, amiért egyre kevesebb időnk van írni. A második évadot előre láthatólag május közepétől olvashatja az, akit érdekel. Viszont, ha esetleg egy nagyobb számú közönség várja a folytatást, úgy döntöttünk, engedményt teszünk. Ha sikerül összegyűjteni 30 ! hozzászólást, ( a miénk nem számít ) máris nekilátunk a következő részeknek.

Ezúton is nagyon szeretnénk megköszönni nektek, hogy időt fordítotok rá, és olvassátok a blogot.

Réka és Kíra J

25. fejezet

* Harry szemszöge *

Egy újabb fenomenális este. A tömeg szinte megveszett értünk. Mindenki vadul tombolt, csápolt és harsogott. Felüdítő volt látni azokat a rajongókat, akik még a pályánk elején segítettek minket, támogattak.

- Királylány, kelj fel. – csettintett előttem Zayn. – Kiara itt van.

- Kösz haver. – boxoltam bele a vállába, majd az ajtó felé szökkentem. A barátnőm, az én barátnőm állt előttem. Ma is, mint mindig csodásan festett. – Jó újra látni. – mosolyogva elkaptam a derekánál, majd csókok hadával árasztottam el.

- Gratulálok, ügyesek voltatok. – kezdett bele, miután hagytam szóhoz jutni.

- Köszi. – intett a szoba sarkából a szőke herceg, éppen hamburgert falatozva.

- Niall…- nevetett. – Jó étvágyat.

- Megvan. – legyintett, majd folytatta a pusztítást. Közelebb lépett hozzá, hogy mellette lehessen.

- Szabad? – kérdezte a tányérja szélén lévő eperre mutatva.

- Mit képzelsz? – förmedt rá Kiarára, az epret pedig hamar bekapta. – Ételen nem osztozok. – harsogott, aztán egy másik piros gyümölcsöt nyújtott felé.

- Kiara, nem megyünk el sétálni? A többiek addig a buszban maradnának, és hoznánk nekik valami vacsorát. – kérdeztem.

- Mehetünk.

- Kaja?! Támogatom az ötletet.

- Niall… El fogsz hízni. – csóválta a fejét Zayn.

Az épületből kilépve minden nagyon nyugisnak tűnt. Ilyenkor már nem sok ember járkál az utcákon, így kisebb a lebukás veszélye. Élvezek minden egyes pillanatot, amit Kiarával tölthetek kettesben. Imádom, hogy olyan romantikus és vicces, de ha kell, tud komoly és megértő is lenni.

- Szeretlek. – mormogtam félénken. A lány felém fordult, rám emelve ragyogó tekintetét.

- Harry… Én mindennél jobban. – hangzott. – Örülök, hogy te vagy nekem. De most a vallomásokat félretéve, hol az a bolt? Éhen halok. - simította végig a kezét a hasán.

- Haspók! – csattantam fel, majd rohanni kezdtem a velünk szemben magának helyet követelő park felé.

* Kiara szemszöge *

- Hé! – ordítottam utána. – Lassabban.

- Kapj el. – vetette bele magát a sötét rengetegbe.

Sötét volt, és az idő is későre járt. Harry tudta, hogy nem vagyok oda a korom sötétben lévő bújócskáért, de itt hagyott. Nyilván azt akarja, hogy menjek utána, és az egyik pillanatban majd a nyakamba ugrik sikoltozva, vagy valami más ijesztő dolgot eszelt ki. Minden esetre egy gyerek kíváncsiságával léptem be utána a parkba.

- Harry, ez már nem vicces. – mondtam, mikor már vagy fél órája őt kerestem fel- alá. Hiába ordítottam, nem hallottam semmilyen választ sem.

Ahogy a fák között kutorásztam Harry után, hirtelen nagy durranásra lettem figyelmes. A hang, mint penge hasított végig az agyamon, és tudtam, nem vagyok biztonságban. Ahogy csak bírtam, rohantam a kijárat felé, azonban hirtelen egy gondolat ütötte fel a fejét az elmémben. Nem is egy gondolat, inkább egy név. Harry.

- Harry! –sikítottam, majd visszafelé hátráltam.

Nem tudtam, hol lehet, de éreztem, hogy muszáj rátalálnom. Ha most nem bukkanok a nyomára, mi lesz, ha… Nem, nem. Erre még csak gondolni sem szabad. A park minden zugát átvizslattam, utolsó állomásul meghagyva az öreg hidat.

 A hídhoz érve már teljesen a kábulat kerített maga köré. Nem találtam meg azt az embert, akiért a szívem ver. Teljes kilátástalanságban a rozoga tákolmány széléhez léptem, a víz felé néztem. A fejemet a karjaimra helyeztem és idegesen bámultam. A levelek nyugodtan lebegtek a tükörsima folyékony talajon. Minden olyan békés volt, szinte el is felejtettem, mennyire kétségbe voltam esve. Ám a víz hirtelen fodrozódni kezdett. A folyó kanyarulatától nem láttam rendesen, mi van ott, de a méretéből egy nagy farönkre tudtam következtetni. Ám amint közelebb úszott, a borzongás és az életidegenség ragadott meg. Felismertem végre, mi is van ott. Harry az. Arccal a meder felé nézve lebegett a víz tetején. A kockás ingje, amit még a koncerten visel foszlányokban lógott a testén, a hátán pedig vér blugyogott.

- Ne! –tört ki belőlem, majd elkezdtem letépni magamról mindent, ami gátolhatott az úszásban, s a vízbe vetődtem. Megpróbáltam minél gyorsabban elkapni és a part felé húzni. Ez sikerült is. A víz mély volt és hideg. Siettem, hogy időben a partra érjek, nehogy a fogvacogtató víz nagyobb kárt okozzon a fiúnak.

Nagy nehezen a partra görgettem, majd én is kimásztam a vízből, fejét az ölembe tettem, és gyengéden ütögetni kezdtem az arcát. – Harry. Kelj fel. – sírtam. Tudtam, hogy nagyon nagy a baj. A mellkasa felső részén egy lyuk tátongott. Meglőtték. – Harry…

- Kia…kia…- suttogta érthetetlenül. – Én szeretlek. – teste felszínén apró rángások jelentek meg. A bőre egyre fehérebb és fehérebb lett, ajkai lila színben kezdtek pompázni.

- Nem Harry! Nem teheted ezt velem. Ne búcsúzkodj! – mondtam követelő hangon, miközben a könnyeimet törölgettem.

- Ígérd meg, hogy boldog leszel. – emelte rám a tekintetét, majd egy halvány mosolyt villantott meg.

- Nem hagyhatsz itt. Nem most. – potyogtak a könnyeim, melyek Harry nedves bőrére hulltak.

 - Ígérd meg! – gurult le egy könnycsepp a szeméből. Egy valódi könnycsepp, nem a víz, aminek zord fogságától az imént szabadult.

- Megígérem. – csuktam be a szemem, kezét a szívemre helyezve.

- Jó tudni, hogy ez a szív egyszer értem vert. – próbálta mosolyra húzni a száját úgy, mint az előbb, de ez a terve kudarcba fulladt. Már nem volt elég ereje hozzá.

- Mindig érted fog. – nyíltak ki a szemeim, majd lenéztem a föld felé.

 Már nem hallottam semmilyen választ. Nem mozgott. Feje arrébb billent, a keze leesett a mellkasomról. Harryt azonnal óvatosan leraktam a földre, a telefonomhoz kaptam és a mentőket kezdtem el tárcsázni.

***

Önmagamon kívüli állapotban voltam. A mentők kiérkezése után kiborultam. Randalírozni kezdtem. A kukákat rugdostam, bokrokat cincáltam és káromkodtam sírással keverve. A nagy feldúltság közepette azonban hírtelen egy árnyat pillantottam meg. Kezében fegyverszerű tárgy lengett. Mikor észrevette, hogy őt figyeltem, hátrálni kezdett. Bántotta Harryt. Ő volt az. Félelmet nem ismerve rontottam utána. Futottam, ahogyan a lábaim bírták. Az illető nem volt túl gyors, s eszes sem. Hatalmas magassarkúban tipegett a kijárat felé. Mellé érve rávetettem magamat. Letéptem a fején csücsülő sí maszkot és ledöbbentem. Edina feküdt alattam, gúnyos mosollyal az arcán.

- Na mi van Kiara? Nem tetszik a meglepim? – húzta ocsmány vigyorra az arcát.

- Te tetted? – hajoltam közelebb, megmarkolva a ruháját.

- Még szép! Nem volt nehéz rávenni, hogy álljon fegyver elé.

- Ezt hogy érted? – néztem rá idiótán.

- Csillagom, te nem vagy valami okos. Két lehetőséget ajánlottam fel a szerelmednek, miközben a fejéhez szegeztem a pisztolyt. Vagy ő kap egy csúnya lövést, vagy te. Szerencséd, hogy a lovagod megmentette az irhád.

- Te … - nem bírtam. Ökölbe szorítottam a kezem, majd verni kezdtem. Orrba nyomtam, szájon vágtam addig, amíg már nem vágott vissza. Elájult, vettem tudomásul.

***

Hazafelé a szőke liba szavai kavarogtak a fejemben. Harry miattam kapott golyót, engem akart menteni. Fogta magát, és belement Edina játékába csak azért, hogy engemvédjen. Itt a gondolataim eloszlottak, ugyani „haza” értem. Fogtam magam és nagy nehezen bemásztam a lakóbuszba. Nem akartam senkit sem látni. Senkit, aki vigasztalgatni kezdene, de tudtam, be kell számolnom a történtekről.

- Jézus Isten! – ugrott fel Liam. Megértettem, miért mondja ezt. A ruhám véres volt és vizes, a szemeim ki voltak sírva, a cipőm sarka kitörött. Olyan voltam, mint egy véres, nedves, ápolatlan pandamaci.

- Kiara. – ugrott a nyakamba Szilvi, majd beljebb tologatott és leültetett az ágyra. Mindenki körém gyűlt. Kérdések ezreit vágták a fejemhez. Én csak sírtam és fuldoklottam. Nem bírtam levegőt venni és válaszolni a felém irányuló szempároknak. Féltek, látszott rajtuk, hogy nem tudják falak mögé rejteni az érzéseiket.

- Hol van Harry? – kérdezte Zayn.

- Mi van veled? – nézett rám könnyes szemmel Louis.

- Harryt lelőtték. Kórházban van. – robbant ki belőlem.

- Tessék?! – köpte ki Niall a kaját, egyenesen Liam vállára.

- Az orvosok szerint 98% , hogy nem éli túl a ma éjszakát. – nyögtem ki majd minden elhomályosult és az utolsó, amit éreztem, a földre érkező landolásom, és a körém fonódó Louis karja volt.

[ Mivel ez volt az évadzáró, egy óriási kérésem lenne felétek. Ha olvastátok/ rendszeresen olvassátok a blogot, szeretném, ha most leírnátok a véleményeteket. Örömmel töltene el, ha megosztanátok velem, mennyire tetszettek az évad szereplői, ki volt a kedvencetek, ki volt unszimpatikus számotokra, és hogy miért. Többek között érdekelne az is, hogy mennyire jön be nektek a cselekmény története. Ami a legfontosabb: ha szeretnétek, hogy a 2. évad ne csak május közepétől kezdődjön, azt is írjátok bele, hogy érdekelne a folytatás.Köszönöm ~ Réka :’). ]