2. Évad - 26. Fejezet

 Életem legrosszabb napja után, egy hűvös, csöndes szobában ébredtem. Hunyorogva nyitogattam a szemeimet, de a kép még mindig nem volt valami éles. Erőt vettem magamon, és az felültem az ágyban. Körbepillantottam a fehér szobában. Egy ablakon beszűrődött a nap fénye. Testemre tekintve egy fehér hálóinget, vagy inkább köpenyt találtam magamon. Aztán végre eljutott az agyamig, hogy egy kórházban vagyok. Egy kis éjjeliszekrény állt az ágy mellett. Mellettem volt a telefonom és egy pohár víz. Az italba belekortyoltam, amikor valaki benyitott az ajtón.

-          Jó reggelt! – pillantottam meg Szilvi fejét, majd őt követte Víta.

-          Miért vagyok a kórházban? – néztem rájuk nyúzott fejjel.

-          Tegnap este elájultál. Az idegi állapotod miatt. – simította meg a karomat Víta.

-          De most már szerencsére jól vagy. Minden rendben van. – mosolygott rám Szilvi is.

-          Hol vannak a többiek?

-          Leeds-be kellett utazniuk. Sajnos nem tudták lemondani a turnét, viszont este érkeznek. – gyorsan átfutottak a gondolatok a fejemben, aztán hirtelen észbe kaptam.

-          Ho…h…hogy van Harry? – kérdeztem rémülten, miközben egy kósza könnycsepp futott át az arcomon. A lányok riadtan egymásra néztek, én pedig ledermedtem. Bele sem tudtam gondolni, hogy mi van, ha…

-          Nem sok jót mondtak neki az orvosok. Nagyon nehéz éjszakája volt. – kezdte sóhajtva Szilvi. – De túl élte. Bent fekszik az egyik kórterembe. A sajtó még nem tudja, hogy miért nem ment el, azaz megy el a mai koncertre. – egy hatalmas kő esett le a szívemről, Szilvi szavait hallva.

Rögtön egészségesnek éreztem magam, de a testem nem bírta az iramot. Szúrni kezdett az oldalam, így visszadőltem a párnámnak. Még mindig sírtam, gyanítom, az idegességtől. Ilyen mértékű stresszt nem minden nap él át az ember.

-          Látni akarom! – kiabáltam, bár szavaim gyengének és erőtlennek tűntek.

-          Kiara, bár stabilizálták az állapotát, még mindig altatva van. – csitítgatott Víta.

-          Odamegyek. Muszáj látnom. Ez az egész miattam van. – egyszerre fakadt ki belőlem minden.

Fejemet oldalra döntöttem a párnán, majd egy idő után a sírástól elálmosodtam.

- Majd később jövünk. Puszi! – köszöntek el a lányok, én pedig hálásan pillantottam rájuk. Nem tudom. mit csinálnék, ha ők nem lennének. Kicsit elbóbiskoltam, de másfél óra múlva megkaptam az ebédemet. Valami trutyi volt almalével. A falatok alig mentek le a torkomon. Sose gondoltam volna, hogy valaha hasonló állapotba kerülök, de tényleg eléggé depressziósnak éreztem magamat. A bűntudat gyötört. Nagyon.

Kicsit később egy doktor nyitott be hozzám.

-          Szia, Kiara. Hogy vagy ma?

-          Hát, voltam már jobban is. – erőltettem mosolyt az arcomra.

-          Mára még itt tartunk, ha nem gond. Estére jobban leszel, holnap pedig haza is mehetsz.

-          Köszönöm, ennek örülök. És elnézést. Azt szeretném tudni, hogy Harry Styles látogatható-e?

-          Amennyiben ismered, akkor igen. A fiúk, valami bandából a lelkemre kötötték, hogy ne engedjek be akárkit. Sőt egy biztonsági ember is áll az ajtaja előtt. Egyébként elég gyenge még. Az elkövetkezendő órákban számíthatunk az ébredésére. Még altató hatására alszik.

-          Nagyon köszönöm, doktor úr, hogy megmentették.

-          Ez a kötelességem. És nyugodtan kimehetsz sétálni, csak ne terheld túl magad.

-          Rendben van.

-          Viszlát! – intett egyet mosolyogva, majd el is ment a kórteremből. Néhány gépet nézett meg, ami körülöttem helyezkedik el és írogatott valami lapokra. Remélhetőleg holnap reggel már tényleg hazamehetek.

Beszéltem anyáékkal, akik nagyon aggódtak miattam, de megnyugtattam őket, hogy jól vagyok. Utána pedig felvettem egy kardigánt a kórházban kapott hálóingemre és a papucsomba belebújva a nővérpult felé igyekeztem. Ott megmondták, hogy hol van Harry, én meg a lifttel lementem az első emeletre. Nagyon izgultam, hogy milyen érzés lesz így látni Harryt, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sírjam el magam. Biztos vagyok benne, hogy ő is annak örülne, ha engem vidámabbnak lát, a helyzethez képest. Én mégis csak arra tudtam gondolni, hogy Edinának engem kellett volna meglőnie, s nem őt.

A 204-es szobához érve, tényleg egy biztonsági őr fogadott az ajtó előtt. Szerencsére felismert, úgyhogy kedvesen a terem felé intett a fejével. A szívem a torkomban dobogott, remegtem minden porcikámmal, s nagy levegőt véve benyitottam. Először is azt jegyezném meg, hogy a szoba sokkal jobb, mint az enyém, vagy, mint egy átlagos kórterem. Nagyobb ablak, modernebb bútorok, LCD tévé. És nincs az a tipikus kórházi szag se…

Harryt a szoba bal oldalán lévő ágyban találtam meg. Remegve, és gondterhelt arccal odasétáltam ágyához. Hiába akartam erős maradni, amikor sápadt arca alatt megpillantottam a K – betűs nyakláncot, automatikusan az én H –s medálomhoz nyúltam. A könnyek szinte forrásként zúdultak le a fiú paplanjára. Kezét a kezeim közé zártam, majd fejemmel én is rádőltem a párnájára. Egy fotelben ülve, kényelmesen el tudtam helyezkedni. Eszem ágában sem volt mozdulni, barátom mellől.

Már majdnem elszunyókáltam, mikor megrezzent az ölemben lévő telefonom. Óvatosan elengedtem Harry kezét, majd megnéztem. Szilvi írt üzenetet, hogy Edinát lecsukták emberölés kísérlete miatt. A hideg csak úgy rázott, olyan hamar történt minden, meg amúgy is tök bizarr ez az egész. Közben néha- néha ásítottam egyet, és azon gondolkoztam, hogy minél többet alszom, annál álmosabb leszek. Gyorsan felmentem a netre is a telefonomról, és írtam Evelinnek meg Dorkának.

Hirtelen mozgásra lettem figyelmes. Mereven néztem fel a telefonom képernyőjéből. Aztán csillogó szemekkel vettem tudomásul, hogy Hary felébredt.

-          Ki..Ki..Kiara. – nyöszörögte erőtlenül, mire kezeit az enyéim közé kulcsoltam.

-          Harry, itt vagyok. Annyira sajnálom. Úgy féltem és féltettelek. Kérlek, ne haragudj rám. – egyik szavamat – a másik követte. Annyi mindent akartam volna neki még mondani. Gyenge kezeivel kicsit megszorította az enyéimet.

-          Soha nem tudnék haragudni rád, ezt jegyezd meg! – nézett komolyan a szemembe. Mondata után elsírtam magamat. Fejemet megrázva, próbáltam felfelé pislogni, hogy ne lássa.

-          Annyira szeretlek. – mondtam, és akkora nyomást éreztem a mellkasomban, mint még soha. A szerelmemet egy kórházi ágyon látni, épphogy túlélte az éjszakát, ráadásul nekem kéne ott feküdnöm, s nem neki.

-          Szeretlek. – mondta ő is, én pedig felé hajoltam és egy gyengéd csókot adtam ajkaira.

A folyosóról beszűrődött a Coldplay-től a Paradise – zenéje, s a csendet megtörte. A dallamoknak köszönhetően a hangulatomba illet, hogy most mindent egyszerre kiöntsek a szívemből. Csak úgy mondtam és mondtam, hogy mit gondolok, mit érzek, hogy történt, mikor történt, miért történt, mi van Edinával, mi van velem, hogy kerültem ide, hogy találtam rá. A végén már mind a ketten könnyekben fakadtunk ki, Két fiatal szerelmes, akik most megtudták, hogy milyen az élet sötét oldala; én meg először láttam Harryt sírni.

- Én sajnálom, hogy ilyet át kellett élned.

- Nem voltam egyedül, muszáj volt túl élned. Nem engedhettelek el, így nem. – néztem bele szemeibe.

- Köszönöm. – mondta, majd mosolyogva átöleltem. Így történt, hogy már lassan annyira megszeretem Harry-t, hogy azt elmondani nem tudom.

***

Egész délutánomat a szobájában töltöttem. Olvastam, tévéztünk, beszélgettünk, de vacsorára vissza kellett mennem a szobába. Öt körül felhívták a fiúk Harryt, hatkor pedig jöttek a Vítáék.

Vacsora után a csajokkal még egy kicsit elvoltunk. Szilvi befonta a hajam, meg mesélték, hogy a fiúk nyolckor lépnek színpadra, a busszal ők eléjük mennek. És csak reggel jönnek vissza. Hoztak nekem egy kis Nando’s – os kaját is, aminek kifejezetten örültem, mert az itteni koszt nem valami finom. Augusztus utolsó előtti hetét, tehát egy kórházban töltjük nagy részben. Leszámítva egy-két (de azokat NAGYON!) történést, életem egyik legjobb nyarát tudhatom magaménak. Tini korszakom legnagyobb szerelmi románcát, ami még most is tart. És olyan igaz barátokat, amit még a legnagyobb ellenségemnek is kívánnék, na jó, Edinának nem. Ez van.

Először nyolc évesen voltam szerelmes, egy nálam öt évvel idősebb fiúba. Gábornak hívták. Írtam neki és rajzoltam is szerelmes lapokat, de csak nyáron mertem bedobni őket név nélkül a postaládájába. Aranyos így visszagondolva. Tizenhárom évesen volt egy barátom. Őt Csanádnak hívták. Két évig voltunk együtt. Aztán nem nagyon volt senkim. Hiába próbálkoztak sokan, abban az időben jobb volt egyedül lenni.

És most? A mostani leírhatatlan…

Kicsit később még gyorsan lementem Harry-hez.

-          Jó éjszakát, vigyázz magadra! És aludj jól. – parancsoltam neki.

-          Te is, Kiara. – mosolyogva néztem rá.

-          Egyébként örülök, hogy hordod a láncot. – mondtam zavarban.

-          Ha kéne, se venném le. – válaszolta, vigyorra húzva a száját. Bármennyire örültem annak, hogy mosolyog, tudtam, még rengeteget kell javulnia az állapotának.

-          Akkor szia, holnap találkozunk.

-          Szia! – köszöntünk el egymástól, aztán egy szenvedélyes csók után, visszaballagtam a „rezidenciámba”.

Nemzetközi siker+ gyerünk komizni!

Mint látjátok, ha így haladunk, hamarosan meglesz a 30 hozzászólás. (a miénk nem számít!) Szóval készüljetek a második évadra! :D Reméljük, hogy továbbra is olvasni fogjátok és köszönjük mindenkinek, aki ezt teszi. Például az alábbi országokból:  Magyarország

Románia

Szlovákia

Németország

Egyesült Királyság

Ukrajna

Egyesült Államok

Szerbia   Kíra és Réka :))

Sziasztok J

Most először írunk ilyen bevezető szöveget. Tudom, ez a költözködés dolog kicsit macerás, de higgyétek el, jó helyen leszünk itt.

A második ok, amiért bevezetőt írok, az nem más, mint hogy elérkeztünk az első évad lezárásához. Sok mindenen vagyunk túl, és remélem, ezek után is velünk maradtok, és olvasni fogjátok a történetet. Természetesen, mint mindenhol máshol, itt is izgalmas résszel zárul az évad.

Nincs sok időnk mostanában. Vizsgákra készülünk, és sokat kell tanulnunk. Ezek azok az okok, amiért egyre kevesebb időnk van írni. A második évadot előre láthatólag május közepétől olvashatja az, akit érdekel. Viszont, ha esetleg egy nagyobb számú közönség várja a folytatást, úgy döntöttünk, engedményt teszünk. Ha sikerül összegyűjteni 30 ! hozzászólást, ( a miénk nem számít ) máris nekilátunk a következő részeknek.

Ezúton is nagyon szeretnénk megköszönni nektek, hogy időt fordítotok rá, és olvassátok a blogot.

Réka és Kíra J

25. fejezet

* Harry szemszöge *

Egy újabb fenomenális este. A tömeg szinte megveszett értünk. Mindenki vadul tombolt, csápolt és harsogott. Felüdítő volt látni azokat a rajongókat, akik még a pályánk elején segítettek minket, támogattak.

- Királylány, kelj fel. – csettintett előttem Zayn. – Kiara itt van.

- Kösz haver. – boxoltam bele a vállába, majd az ajtó felé szökkentem. A barátnőm, az én barátnőm állt előttem. Ma is, mint mindig csodásan festett. – Jó újra látni. – mosolyogva elkaptam a derekánál, majd csókok hadával árasztottam el.

- Gratulálok, ügyesek voltatok. – kezdett bele, miután hagytam szóhoz jutni.

- Köszi. – intett a szoba sarkából a szőke herceg, éppen hamburgert falatozva.

- Niall…- nevetett. – Jó étvágyat.

- Megvan. – legyintett, majd folytatta a pusztítást. Közelebb lépett hozzá, hogy mellette lehessen.

- Szabad? – kérdezte a tányérja szélén lévő eperre mutatva.

- Mit képzelsz? – förmedt rá Kiarára, az epret pedig hamar bekapta. – Ételen nem osztozok. – harsogott, aztán egy másik piros gyümölcsöt nyújtott felé.

- Kiara, nem megyünk el sétálni? A többiek addig a buszban maradnának, és hoznánk nekik valami vacsorát. – kérdeztem.

- Mehetünk.

- Kaja?! Támogatom az ötletet.

- Niall… El fogsz hízni. – csóválta a fejét Zayn.

Az épületből kilépve minden nagyon nyugisnak tűnt. Ilyenkor már nem sok ember járkál az utcákon, így kisebb a lebukás veszélye. Élvezek minden egyes pillanatot, amit Kiarával tölthetek kettesben. Imádom, hogy olyan romantikus és vicces, de ha kell, tud komoly és megértő is lenni.

- Szeretlek. – mormogtam félénken. A lány felém fordult, rám emelve ragyogó tekintetét.

- Harry… Én mindennél jobban. – hangzott. – Örülök, hogy te vagy nekem. De most a vallomásokat félretéve, hol az a bolt? Éhen halok. - simította végig a kezét a hasán.

- Haspók! – csattantam fel, majd rohanni kezdtem a velünk szemben magának helyet követelő park felé.

* Kiara szemszöge *

- Hé! – ordítottam utána. – Lassabban.

- Kapj el. – vetette bele magát a sötét rengetegbe.

Sötét volt, és az idő is későre járt. Harry tudta, hogy nem vagyok oda a korom sötétben lévő bújócskáért, de itt hagyott. Nyilván azt akarja, hogy menjek utána, és az egyik pillanatban majd a nyakamba ugrik sikoltozva, vagy valami más ijesztő dolgot eszelt ki. Minden esetre egy gyerek kíváncsiságával léptem be utána a parkba.

- Harry, ez már nem vicces. – mondtam, mikor már vagy fél órája őt kerestem fel- alá. Hiába ordítottam, nem hallottam semmilyen választ sem.

Ahogy a fák között kutorásztam Harry után, hirtelen nagy durranásra lettem figyelmes. A hang, mint penge hasított végig az agyamon, és tudtam, nem vagyok biztonságban. Ahogy csak bírtam, rohantam a kijárat felé, azonban hirtelen egy gondolat ütötte fel a fejét az elmémben. Nem is egy gondolat, inkább egy név. Harry.

- Harry! –sikítottam, majd visszafelé hátráltam.

Nem tudtam, hol lehet, de éreztem, hogy muszáj rátalálnom. Ha most nem bukkanok a nyomára, mi lesz, ha… Nem, nem. Erre még csak gondolni sem szabad. A park minden zugát átvizslattam, utolsó állomásul meghagyva az öreg hidat.

 A hídhoz érve már teljesen a kábulat kerített maga köré. Nem találtam meg azt az embert, akiért a szívem ver. Teljes kilátástalanságban a rozoga tákolmány széléhez léptem, a víz felé néztem. A fejemet a karjaimra helyeztem és idegesen bámultam. A levelek nyugodtan lebegtek a tükörsima folyékony talajon. Minden olyan békés volt, szinte el is felejtettem, mennyire kétségbe voltam esve. Ám a víz hirtelen fodrozódni kezdett. A folyó kanyarulatától nem láttam rendesen, mi van ott, de a méretéből egy nagy farönkre tudtam következtetni. Ám amint közelebb úszott, a borzongás és az életidegenség ragadott meg. Felismertem végre, mi is van ott. Harry az. Arccal a meder felé nézve lebegett a víz tetején. A kockás ingje, amit még a koncerten visel foszlányokban lógott a testén, a hátán pedig vér blugyogott.

- Ne! –tört ki belőlem, majd elkezdtem letépni magamról mindent, ami gátolhatott az úszásban, s a vízbe vetődtem. Megpróbáltam minél gyorsabban elkapni és a part felé húzni. Ez sikerült is. A víz mély volt és hideg. Siettem, hogy időben a partra érjek, nehogy a fogvacogtató víz nagyobb kárt okozzon a fiúnak.

Nagy nehezen a partra görgettem, majd én is kimásztam a vízből, fejét az ölembe tettem, és gyengéden ütögetni kezdtem az arcát. – Harry. Kelj fel. – sírtam. Tudtam, hogy nagyon nagy a baj. A mellkasa felső részén egy lyuk tátongott. Meglőtték. – Harry…

- Kia…kia…- suttogta érthetetlenül. – Én szeretlek. – teste felszínén apró rángások jelentek meg. A bőre egyre fehérebb és fehérebb lett, ajkai lila színben kezdtek pompázni.

- Nem Harry! Nem teheted ezt velem. Ne búcsúzkodj! – mondtam követelő hangon, miközben a könnyeimet törölgettem.

- Ígérd meg, hogy boldog leszel. – emelte rám a tekintetét, majd egy halvány mosolyt villantott meg.

- Nem hagyhatsz itt. Nem most. – potyogtak a könnyeim, melyek Harry nedves bőrére hulltak.

 - Ígérd meg! – gurult le egy könnycsepp a szeméből. Egy valódi könnycsepp, nem a víz, aminek zord fogságától az imént szabadult.

- Megígérem. – csuktam be a szemem, kezét a szívemre helyezve.

- Jó tudni, hogy ez a szív egyszer értem vert. – próbálta mosolyra húzni a száját úgy, mint az előbb, de ez a terve kudarcba fulladt. Már nem volt elég ereje hozzá.

- Mindig érted fog. – nyíltak ki a szemeim, majd lenéztem a föld felé.

 Már nem hallottam semmilyen választ. Nem mozgott. Feje arrébb billent, a keze leesett a mellkasomról. Harryt azonnal óvatosan leraktam a földre, a telefonomhoz kaptam és a mentőket kezdtem el tárcsázni.

***

Önmagamon kívüli állapotban voltam. A mentők kiérkezése után kiborultam. Randalírozni kezdtem. A kukákat rugdostam, bokrokat cincáltam és káromkodtam sírással keverve. A nagy feldúltság közepette azonban hírtelen egy árnyat pillantottam meg. Kezében fegyverszerű tárgy lengett. Mikor észrevette, hogy őt figyeltem, hátrálni kezdett. Bántotta Harryt. Ő volt az. Félelmet nem ismerve rontottam utána. Futottam, ahogyan a lábaim bírták. Az illető nem volt túl gyors, s eszes sem. Hatalmas magassarkúban tipegett a kijárat felé. Mellé érve rávetettem magamat. Letéptem a fején csücsülő sí maszkot és ledöbbentem. Edina feküdt alattam, gúnyos mosollyal az arcán.

- Na mi van Kiara? Nem tetszik a meglepim? – húzta ocsmány vigyorra az arcát.

- Te tetted? – hajoltam közelebb, megmarkolva a ruháját.

- Még szép! Nem volt nehéz rávenni, hogy álljon fegyver elé.

- Ezt hogy érted? – néztem rá idiótán.

- Csillagom, te nem vagy valami okos. Két lehetőséget ajánlottam fel a szerelmednek, miközben a fejéhez szegeztem a pisztolyt. Vagy ő kap egy csúnya lövést, vagy te. Szerencséd, hogy a lovagod megmentette az irhád.

- Te … - nem bírtam. Ökölbe szorítottam a kezem, majd verni kezdtem. Orrba nyomtam, szájon vágtam addig, amíg már nem vágott vissza. Elájult, vettem tudomásul.

***

Hazafelé a szőke liba szavai kavarogtak a fejemben. Harry miattam kapott golyót, engem akart menteni. Fogta magát, és belement Edina játékába csak azért, hogy engemvédjen. Itt a gondolataim eloszlottak, ugyani „haza” értem. Fogtam magam és nagy nehezen bemásztam a lakóbuszba. Nem akartam senkit sem látni. Senkit, aki vigasztalgatni kezdene, de tudtam, be kell számolnom a történtekről.

- Jézus Isten! – ugrott fel Liam. Megértettem, miért mondja ezt. A ruhám véres volt és vizes, a szemeim ki voltak sírva, a cipőm sarka kitörött. Olyan voltam, mint egy véres, nedves, ápolatlan pandamaci.

- Kiara. – ugrott a nyakamba Szilvi, majd beljebb tologatott és leültetett az ágyra. Mindenki körém gyűlt. Kérdések ezreit vágták a fejemhez. Én csak sírtam és fuldoklottam. Nem bírtam levegőt venni és válaszolni a felém irányuló szempároknak. Féltek, látszott rajtuk, hogy nem tudják falak mögé rejteni az érzéseiket.

- Hol van Harry? – kérdezte Zayn.

- Mi van veled? – nézett rám könnyes szemmel Louis.

- Harryt lelőtték. Kórházban van. – robbant ki belőlem.

- Tessék?! – köpte ki Niall a kaját, egyenesen Liam vállára.

- Az orvosok szerint 98% , hogy nem éli túl a ma éjszakát. – nyögtem ki majd minden elhomályosult és az utolsó, amit éreztem, a földre érkező landolásom, és a körém fonódó Louis karja volt.

[ Mivel ez volt az évadzáró, egy óriási kérésem lenne felétek. Ha olvastátok/ rendszeresen olvassátok a blogot, szeretném, ha most leírnátok a véleményeteket. Örömmel töltene el, ha megosztanátok velem, mennyire tetszettek az évad szereplői, ki volt a kedvencetek, ki volt unszimpatikus számotokra, és hogy miért. Többek között érdekelne az is, hogy mennyire jön be nektek a cselekmény története. Ami a legfontosabb: ha szeretnétek, hogy a 2. évad ne csak május közepétől kezdődjön, azt is írjátok bele, hogy érdekelne a folytatás.Köszönöm ~ Réka :’). ]

24. fejezet

Imádom. – vette át nevetve a mikrofont Harry, majd egy puszit nyomott az arcomra. Füst lepte el a teret, mi pedig lassan leereszkedtünk a színpad alá. Mikor leértünk, egy kis vékony és szűk folyosón kellett kimenni az öltözőkhöz, ahol sminkesek és a különböző segítséget nyújtó emberek várták a fiúkat.

- Mindjárt mennem kell. Jön az Up all night! –mondta Harry.

- Oké, és remélem, tudod, hogy ti vagytok a legjobbak.

- Köszi, én is. – mosolygott elpirulva.

Én pedig mielőtt visszamentem volna a lányokhoz, gyorsan még egy szenvedélyes csókkal megjutalmaztam. Vigyorogva kísért vissza egy testőrszerű alak a nézőtérre. Páran ujjongva és sikongatva üdvözöltek a közönség soraiból, de egy-két olyan is akadt, aki gyilkos pillantásokat vetett rám. Szerencsére az utóbbi tényleg csak pár embert jelentett a majd’ tízezer fővel feltöltött csarnokban. Víta és Szilvi szinte a nyakamba ugrottak, mikor megláttak.

- Annyira aranyooooos! – nézett rám hatalmas vigyorral az arcán, Szilvi.

- Aha, szerintem is. – helyeselte Víta.

A koncert további részében, csak úgy, mint a többi lány is, ugrálva, énekelve, sikongatva élveztük a fiúk zenéjét. A két és fél órás műsor számomra fenomenális volt. Nem is tudom, hogy voltam-e valaha ilyen jó buliban. Mert ezt sok mindennek nevezhető. Koncert, buli, diszkó, mennyország. Körülbelül három óra elteltével ki is jutottunk a stadionból. Annyi ember készült elhagyni az épületet, hogy csak fél óra alatt értünk ki.

Harryt megcsörgettem, hogy kint vagyunk, erre azt mondta, hogy kerüljük meg az épületet, hátul várnak. Sajnos tíz percbe telt, de nem sajnáltam rá az időt. Hátul egy csomó öltönyös fazon várakozott. Egy luxusbuszból lépett ki éppen Liam, és szólt nekik, hogy ők odajöhetnek. Így tovább engedtek. Víta odament Liamhoz és átölelte, a fiú meg adott neki egy puszit.

- Menjetek fel a buszra, ott vannak a többiek.

- Oké. – mondtam Liamnek. Szilvi előre ment, Vítáék pedig a busz másik oldalán beszélgettek.

Nem is tudom, hogy most pontosan mi van köztük. Na majd megkérdezem, de úgy is elmondja, ha akarja. Szilvi leült az egyik kanapéra. Louis, ahogy észrevette oda ment a lányhoz. Tátott szájjal néztem végig a mindennel felszerelt járművet. Eszméletlen jól nézett ki. Az ablakokból ki lehetett látni, viszont kívülről sötétítettek voltak. Harry a busz hátuljában lévő szobában feküdt. Köszöntem Niallnak, meg Zayn-nek, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Harry olvasott valamilyen könyvet. Beleültem az ölébe és megnéztem a borítót. Ben Elton Meltdown című könyve volt.

-  Louisé, csak belenéztem. – mondta.

- Örülök, hogy egy kicsit kultúrálódsz. – mondtam cinikusan, mire szomorúan nézett, én meg vigasztalásképpen megpusziltam az arcát. Majd letettem magam mellé a könyvet.

- Igazából nagyon jól éreztem magam. És romantikus volt, ahogyan megkérdezted mindenki előtt, lennék-e a barátnőd.

- Csak szeretném, ha örökre emlékeznél rá.

- Azt az estét, mikor először megkérdezted, soha nem fogom elfelejteni. – néztem a szemeibe.

Harry magához szorított és édesen megcsókolt. Ez a csók több volt, mint amikor a színpadon álltunk. Mert ez a csók csak kettőnkké volt. De őszintén szólva soha nem hittem volna, hogy velem ilyen történhet. Utána odafeküdtem az ágy másik oldalára, fejemet a párnának támasztva.

- Megyünk ma valahová? Csak a busz miatt kérdezem.

- Igen. Fél óra múlva.

- És mégis hová és mi is? – meredtem rá döbbenten.

- Igen, úgy terveztük. Ti is.

- De nincs is cuccunk. – tártam szét a karom. – A neszesszer, a tiszta ruhák. Az alsóneműk. És a… - folytattam volna a sort, de Harry fölém hajolt és ajkait az enyéimhez érintette.

- Nyugi, két bőrönddel hoztunk. Mindannyitoknak. A stylistunk pakolt. Meg, Lara, az egyik asszisztensünk. Nagyon kedves néni. Profik mind a ketten. Minden szükséges dolgotok megvan.

- És mennyi időről lenne szó?

- Pár hét. Olyan öt-hat. Nyugi, csodálatos helyekre megyünk.

- Hat hét a mennyországban. – gondolkoztam hangosan. Azt hiszem ennél szerencsésebb már nem is lehetnék.

- Aranyos vagy. – mondta Harry, majd megsimította az arcom.

- Fiatalok, indulunk. – nyitott be egy néger, kövér, tök szimpatikus férfi. Tipikus testőr alkata volt.

- Köszi, Jerry. – szólt Harry.

- Kimegyünk a többiekhez? – kérdeztem.

- Aha, gyere. – megfogta a kezemet és kisétáltunk a konyharészhez.

 Niall Louis hasán aludt. Szilvi, Víta tévét nézett. Liam meg Zayn sakkoztak (?). Töltöttem a csapnál egy pohár vizet, aztán csatlakoztam a csajokhoz. Azt hiszem, hogy ez egy hosszú út lesz.

A sötét éjszakéban csak néhány lakhelyen sütött be gyéren a lámpaoszlopok fénye. Miután vége volt az Édes november című filmnek, gyorsan elmentem lezuhanyozni meg fogat mosni. Mikor felvettem a pántos hálóingemet, Harry odajött hozzám, szintén pizsamában. Vannak fura szokásai, például, hogy szeret meztelenkedni, de az a törölköző, mint pizsama már tényleg nagyon vicces volt. Szerintem, ha elalszik, öt perc után kienged a kötése. Mind egy.

- Alszunk? – kérdezte suttogva, mert idő közben a többiek is elmentek a tollas bálba.

- Igen. – súgtam a fülébe, majd átkarolta a derekamat és az egyik szélesebb ágyra passzíroztuk be magunkat. Mert inkább ne férjünk el, minthogy külön kelljen aludni. Érdekes felfogás.

Egy „Jó éjszakát” csók után, Harry karjaiban nagyon hamar elaludtam.

***

Az elmúlt két napon végig utaztunk. Egy-két helyen álltunk csak meg nézelődni, vásárolni, ilyesmi. Elég fárasztó ennyit buszozni, de a kényelem miatt simán bírjuk. Ma este lesz a fiúk első fellépése a következő turnéidőszakból, ezért már reggel készülni kezdtek. Sokat énekeltek a buszon és néha még mi is beszálltunk a dalokba. Ebéd előtt volt egy táncpróbájuk Liverpoolban, aztán kajáltunk, délután pedig gőzerővel készült a hajuk, a ruhájuk meg egyéb részletek. Így mi a lányokkal vettük az alkalmat és megnéztük a várost. Nagyon sokat sétáltunk és vásároltunk is. Tetszettek az épületek, meg a környezet, örültem, hogy láthattam.

Fél hatkor visszamentünk a szállodába, ahol átmenetileg volt a szállásunk és egymás haját és sminkjét megcsináltuk. Szilvi egy lila toppot, egy fehér nadrágot és hozzá illő magassarkút vett fel. Víta az egyik piros, térdig érő egybe-szoknyáját, fekete tűsarkút és kivasalt hajat választott.  Azaz kivasalta a haját, nem parókát viselt. Én felvettem az egyik fehér, mell alatt öves ruhámat, masnis magassarkút és begöndörített hajam elején pár tincset hátrafontam.

Fél nyolcra útra készen voltunk. Megint az első sorba kaptunk jegyet. Koncert előtt sajnos már nem tudtunk a fiúkkal találkozni, de a műsor teljesen kielégítő volt. Mikor megláttam a színpadon Harryt, egymásra mosolyogtunk, aztán a Stand up! – pal meg is kezdődött az este.

 23. fejezet

Két nappal később porszívózásra keltem. Ez a szituáció arra emlékeztetett, mikor még otthon laktam, és anya minden áldott reggel felébresztett valamiféle csörömpöléssel. Gyorsan kivetettem magamat az ágyból, majd a zajok irányába kezdtem haladni.

- Reggelt Kiara. Ideje volt már, azt hittem, sosem ébredsz fel.

- Szia Szilvi. Mennyi az idő? – vakartam meg a fejemet.

- Fél kettő.

- Jézusom. Mennyi? És hol van Víta? – kérdeztem, miután feltűnt a szöszi hiánya.

- Elment ruhát venni. Nagy nap a mai.

Nem értettem, mire érti azt, hogy nagy nap, de nem is nagyon izgatott még. Ráérek majd akkor megkérdezni, mikor kibírom nyitni a szemem. Visszamásztam a szobámba, ahol egyből a laptopomhoz nyúltam és visszafeküdtem az ágyba. Felnéztem facebookra, ahol hosszú ideig beszélgettem a barátaimmal, különösen Evelinre szenteltem temérdek időt. Twitterre is fellátogattam,azonban itt szokatlan események fogadtak. Újabb és újabb ezer követő neve jelent meg a képernyőn. Együtt, összesen meghaladták a négyszáz ezret. Kiírtam, hogy „ Jó reggelt mindenkinek J x „ mire a gépem lefagyott a sorozatos retweetektől és a nekem címzett üzenetektől. Gyorsan ki és jelentkeztem, és a ruháimat kezdtem el böngészni. A mai napra egy fekete leggingszet választottam, piros, combig érő bő szabású pólóval, a hajamat pedig lófarokba fogtam.

A nap hátralevő részében nem nagyon mozdultam ki az én kis helyiségemből, inkább zenét hallgattam, és ruhákat terveztem. Fél hét felé azonban heves kopogások hallatszottak az ajtó felől.

- Kiara! Kész vagy már? Mennünk kéne. – nyavalygott Víta.

- Gyere be!

- Te meg mi a jó francot csinálsz? – nézett rám. Nagyon meglepettnek tűnt.

- Te meg mi a jó francot csinálsz itthon ilyen csinosan? – vontam fel a szemöldökömet. Valóban elragadó volt ma este. Fehér, testhez simuló egybe ruhát viselt, egy igen magas sarkú cipő társaságában. A haja kontyba volt fogva, elől azonban egy- két tincset szabadon hagyott.

- Istenem Kiara! Te nem jössz? – toppant be Szilvi is. Ő is egy party ruhát viselt, aminek már tényleg nem tudtam az okát. A kék, selyemből szőtt ruha lágyan ereszkedett a bőrére, a nyaka körül pedig csipkék pompáztak. Ő nem viselt magas sarkú cipőt, hanem csak egy hétköznapi szandált.

- Elmondanátok végre, hogy hova készültök? – érdeklődtem feléjük fordulva.

- Ma van a fiúk londoni koncertje, amire hivatalosak vagyunk mi is.

- Tessék? – csattantam föl. – Az nem lehet Víta!

- De igen. Jobb lesz, ha igyekszel, mert 10 perc múlva indulnunk kell. – mosolygott Szilvi, majd Vítával egyetemben kifáradtak az ajtón.

- Ezt nem hiszem el! – ordítottam. Gyorsan a szekrényem hátuljában kezdtem el fötörni, hátha találok valami viselhető rongyot. Már szinte teljesen el voltam keseredve, mikor az utolsó pillanatban rátaláltam a megfelelő darabra. Egy apró, pánt nélküli egybe szoknya volt, ami a dekoltázs részénél fehér, attól lefelé pedig kékben és rózsaszínben pompázott. Gyorsan felkaptam magamra, mellé egy elegáns magassarkút húztam, és ennyi volt, amit tehettem, ugyanis a taxi dudáját hallottam meg a ház elől. Mint az őrült, úgy rohantam a kapuhoz, amin a lányok már rég kimentek.

- Bezártad a házat?

- Be Víta, ne aggódj!

- Jól nézel ki. – kacsintott rám Szilvi, de nem hittem neki. Nem volt időm sminkelni, így csak egy halovány alapozót viseltem egy kis szempillaspirállal.

- Van fésűd?

- Nincs.

- Neked Víta?

- Tessék. – nyújtotta felém a barna, miniatűr eszközt. Gyorsan végigsimítottam a hajamon párszor, majd visszaadtam a gazdájának.

Mikor a taxi megállt a hátsó bejáratnál, Niallt pillantottam meg. A kilépést követően felé siettünk, majd gyorsan megöleltük őt.

- Szia. Hogy vagy? – kérdezte Szilvi.

- Sziasztok. Megvagyok. Gyertek be. – nyitotta ki a szőkeség az ajtót. – Ha megjegyezhetem, csodásan festetek ma.

- Köszi. – mondtuk mindannyian.

Niall az első sorba vezetett minket, persze kapucniban, hogy a lányok ne ismerjék fel, majd sietett a színpad mögé, az előadás ugyanis kezdetét vette. A tinik tomboltak, és miért is tagadjam, mi hárman is megvesztünk a tömeggel együtt.

- Jó estét mindenkinek! Készen álltok lányok? – ordította Louis.

- Igeeeeeeeen. – felelte Zayn nevetve, mire mindenki kacagásban tört ki.

A srácok nagyon sok számukat elénekelték. Mindenki iszonyatosan jól érezte magát egész idő alatt, mígnem felcsendült az utolsó szám, a What Makes You Beautiful. A srácok nagyon jól adták elő, Harry szóló része előtt azonban a lápmák kialudtak. Minden fekete volt, még az orrom hegyéig sem láttam. Hirtelen karok jelentek meg előttem, majd a fények visszatértek.

- Helló Kiara. – köszönt Zayn, miközben engem a kezei közt tartva próbált minél hamarabb a színpadra jutni. Miután felértünk, Harry irányába futott, majd letett elé, és Harry belekezdett a szólójába.

- Emberek! Szeretném nektek bemutatni a lányt, akiért a szívem ver. – húzott közel magához a dal befejezése után, majd egy csókot nyomott a számra. A lányok közt volt olyan, aki a nemtetszését fejezte ki, mások pedig sikítozva tapsoltak. Én meg csak ott álltam, mint valami cövek, Harry ölelő karjaiban. – Megkérdezem még egyszer, itt, mindenki előtt, hogy ők is tudhassák? Kiara, lennél a barátnőm?

Csönd volt. Minden lány elhalkult, még a légy zümmögését is lehetett hallani. Én még mindig nem mozdultam, csak Harry szemeit bámultam erőteljesen, majd kivettem a kezéből a mikrofont, és félénken annyit mondtam: - Igen…

22. fejezet

Reggel arra ébredtem, hogy a nap égeti a hátamat. Kómásan felálltam Harry karjai közül és óvatosan elballagtam a pólómért.

- Jó reggelt! – szólalt meg hirtelen a hátam mögött.

- Jó reggelt! – válaszoltam, majd odasétáltam mellé és megpusziltam a nyakát. – Kérsz reggelit, vagy…?

- Köszi, de nem kérek. Inkább visszamegyek a fiúkhoz. Ma lesz a főpróba megbeszélése, és még van mit.

- Oké, akkor majd beszélünk. – kikísértem a kapuhoz.

- Akkor, szia! – köszönt el, majd egy gyors csók után át is ért a villájukba.

A lányokkal megreggeliztünk, majd úgy döntöttünk, hogy ma kicsit kimozdulunk a városba. Most már semmi nem érdekelt. A tegnapi nap óta, azt hiszem, hogy véglegesen lezárhatom a köztem és Edina közt lévő dolgokat. Vele kapcsolatban elfelejtek minden ügyet.

Felvettem az egyik drapp színű csőgatyámat, hozzá szandált és egy fehér inget. Hajamat kiengedve hagytam, magamhoz vettem a fekete táskámat és a napszemüvegemet, sminkeltem egy kicsit, majd az ajtóban megvártam Szilvivel Vítát, aki szokás szerint most sem tudott időben, azaz tízre elkészülni. Szilvi egy halványrózsaszín ruhát vett fel, szintén szandállal. Víta pedig egy piros csőnadrágot, fekete toppal és balerina cipővel. Mikor végre ő is elkészült, s indulhattunk is. Kiálltam az autómmal a garázsból, mert nem volt kedvünk a sok csomaggal egész nap taxiról taxira furikázni. Mondjuk a mai nap nem is a vásárlást helyeztük előtérbe, de ha már a városban vagyunk, biztosan lesz mit megvenni. A Crawford útnál álltunk meg először. Kerestem a közelben parkolóhelyet, majd elindultunk.

- Mi lenne, ha elmennénk moziba?

- Nekem tetszik az ötlet, még úgy sem voltam, szerinted Kiara?

- Nekem is tetszik az ötlet, Víta. És hát ezek szerint Szilvi is benne van. – fejemmel a mozi épülete felé biccentettem és kíváncsian irányt váltottunk.

A film nagyon tetszett. Vettünk Popcornt meg kólát , de mondjuk a fele kiborult, szóval annyira nem laktunk jól vele. Fél egy volt, mikor kiértünk a helyről.

- Ebédeljünk, éheeees vagyok! – sipákolt Víta, aki nem is evett semmit, mert Szilvi amikor mentünk be a terembe véletlenül kilökte a kezéből a zacskót. Sokat pedig a miénkből sem tudott venni, mert én beleöntöttem a sajtszószt, Szilvi pedig a másik oldalamon ült.

- Oké, ott van egy étterem. – mutattam rá egy nyitott teraszos étkezdére, mire a lány rohanni kezdett. Szilvivel összenéztünk és röhögve követni kezdtük. Augusztus közepe felé mindig kellemes időtöltés egy kis kinti ebéd a városban. Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára. Kis koromban is sokat jártunk éttermekbe nyáron. Az egyik ilyen helyen döntöttem el, hogy én szeretnék divattervező is lenni, mert „ooolyan nagyon” tetszett a pincéreknek a ruhája. Nem is értem.

Víta egy vegetáriánus menüt kért, én tengergyümölcsei-tálat ettem, Szilvi pedig hústekercseket.  Kettőkor indultunk vissza a kocsimhoz és vettük célba a város túlsó oldalát.

Hat körül értünk haza, és nem is vásároltunk túl sok cuccot. Egy-két cipő, meg én vettem két nyakláncot. Gyorsan elmentem tusolni, majd egy háromnegyedes cicanadrágot és egy bő pólót felvéve, kiültem az udvarra a laptopommal. Kicsivel később megszólalt a telefonom.

- Szia, Kiara. Figyelj, ma későn érünk haza, érted küldök egy taxit; egy fél órára be tudnál ugrani a városba?

- Ö, persze. Mikor?

- Mondjuk egy tíz perc múlva?

- Nekem megfelel, köszi.

- Oké, akkor, szia.

- Szia, Harry. – tettem le a telefont, sebesen kikapcsoltam a gépem, kicsit szempillaspiráloztam, majd dudált is az autó, amelyik értem jött.

- Csajok, lépek. Csörögjetek, ha valami van.

- Oké, szia. - köszöntek el, én meg rohantam az autóhoz.

- Hello. – üdvözöltem a negyven körüli sofőrt, és mivel szimpatikus volt, szerintem ez a köszönés nem bántotta meg.

Mikor a stúdióhoz értünk, a bejáratnál Niallt pillantottam meg. Valahol hátul mentünk be, egy VIP részlegnél. A parkolóban egy csomó márkás kocsi állt. Intettem a férfinek, aki elhozott, majd mosolyogva elhajtott.

- Szia, Niall. – pacsiztam bele a fiú kezébe.

- Hali. Na, akkor menjünk be. – kinyitotta az ajtót, majd sétálni kezdtünk a folyosón. Közben láttam pár hangszigetelt szobát, meg irodákat, ilyesmi, majd a lifthez érve felmentünk az emeletre.

- Köszi, amúgy, hogy elém jöttél.

- Ja, semmi. Az én részemet már felvették meg minden. Most délután én és Liam voltunk a soros.

- Akkor jó. – mosolyogva vártam, amíg felérünk a negyedikre.

-  Menj tovább és balra az utolsó.

- Köszi. – mosolyogva elindultam Nialltól, aki az ellenkező oldalra ment.

Benyitottam az ajtón. Vagy tíz ember nézett rám fürkésző tekintettel, én pedig zavartan köszöntem. A többi tíz pedig csak intett egyet. Az asztalon láttam, hogy a fényképem szerepel az egyik magazin címlapján, meg még pár másikon is.. , gondolom, akik intettek tudták is, hogy jövök. Louis lépett ki egy ajtón. Mondta, hogy most felvesznek egy hangfelvételt, amit majd a koncertek közben néha bejátszanak. Kinyitotta a terembe vezető ajtót és a kezével jelezte, hogy menjek be. A sötét szobában az egyik oldalon üveg volt beépítve. Megpillantottam Harryt és Zayn-t, akik éppen egy mikrofonba beszéltek valamit.

- Oké, ez kész. Szünet, fél óra múlva a C-szektorban találkozunk. Jók vagytok srácok. – szólt bele a mikrofonba egy pasi, majd a tömeg kivonaglott a szobából.

- Szia! – köszöntem vidáman Harrynek, aki jött kifelé.

- Hiányoztál. – ölelt magához.

- Szia, Zayn. – köszöntem neki is, és egy vigyorral jelezte, hogy ő is „üdvözöl”.

- Nagyon jók vagytok. Örülök, hogy behívtál.

- Nincs mit. Mi újság? – kérdezte, majd megfogta a kezem és kiindultunk a folyosóra.

- Öhm, ma bent voltunk a városba meg ilyesmi. Amúgy hová megyünk?

- Ja, csak az öltözőmbe. – beszálltunk a liftbe, én pedig elővettem a táskából a nyakláncokat.

- Hoztam neked egy kis apróságot, remélem, örülsz majd neki. – felé nyújtottam a két láncot. Az egyiken egy „K” betű, a másikon meg egy „H” szerepelt.

- Várj, nekem így jobban tetszene. – kikapta a kezemből a K-betűset és a nyakába akasztotta. – Ez pedig… - a másikat az enyémbe.

Megfogtam a medált és a kezembe szorítottam. Mosolyogva nézegettem a barátom nyakában lévő nyakláncot. K, mint Kiara. Örültem, hogy tetszik neki. Harry átkarolta fél kezével a derekamat, a másikkal megsimította az arcomat, majd hosszasan megcsókolt. Sajnos leértünk a második emeletre, így félbe kellett szakítani a dolgot, de legalább megtörtént. Az „öltözőbe” beérve, (ami inkább egy egyszobás, luxus szállodára emlékeztetett), leültem a kanapéra.

- És veled „mizu”? – kérdeztem.

- Hát igazság szerint én is adni akarok neked valamit. – Harry belenyúlt a szekrényébe és elővett belőle egy borítékot.

- ÁÁÁÁ! – sikongatva kihúztam belőle három koncertjegyet. Ami ráadásul az első sorba szólt! Persze, annak, hogy Harryvel lehetek sokkal jobban örülök, de akkor sem voltam még koncertjükön, meg egyáltalán ilyen igazi nagy koncerten. Felálltam és Harry nyakába ugrottam. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! – megnéztem a dátumot, három nap múlva lesz. Mikor tekintetemet újra Harryre szegeztem, beletúrtam a hajába és megcsókoltam.

- Egyébként, - kezdte, majd kezével visszahúzott a hasamat átfogva, - A másik kettőt Liam és Louis küldi. Ők korábban hazaérnek, mint én, szóval még tudnak találkozni a csajokkal. De amúgy Zayn és Niall is adja, természetesen.

- Akkor jó. – néztem oldalra, mert háttal álltam a drágának. Mosolyogva elkezdtem dúdolni a More than this-t, és közben az órát figyeltem, mert már majdnem lejárt a szünetük.

- Nem is mondtad, hogy jó hangod van. – puszilt bele a hajamba Harry.

- Sosem kérdezted. – fordultam felé, - amúgy meg köszönöm.

- Nagyon szívesen. Jaj, mindjárt mennem kell. Köszi, hogy beugrottál, holnap remélem, tudunk találkozni. Ja, és ne lepődj meg, ha a Twitteren van vagy ezer új követőd, vagy, ha esetleg egyéb oldalakon találkozol magaddal.

- Oké, nem fogok. – sóhajtottam, majd felkaptam a táskám.

- Kikísérlek. – megfogta a kezem. Ujjainkat összekulcsoltuk, aztán indultunk ismét a lifthez.

Az ajtón kiérve Harry odaszólt valami emberkének, hogy legyen szíves egy fuvart küldeni és öt perc múlva már ott is volt az autó.

- Életem eddigi legjobb nyarát töltöm, melletted. – néztem mélyen a szemeibe.

- Azt hiszem, hogy valahogy így gondolom én is. – élénk szemeivel átfutotta az arcomat. A pillantásától majd’ elolvadtam. – Akkor szia.

- Később hívjál. – kaptam egy búcsúcsókot, majd beszálltam az autóba.

- Oké, szia. – mosolyogva integetett Harry.

Hazaérve nem találtam senkit, biztosan a szomszédban voltak. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, majd fogmosás és zuhanyozás után, még felhívtam Harryt. Beszéltünk vagy fél órát és tízkor mondta, hogy mennie kell, mert van még egy kis dolga, aztán engem pedig elnyomott az álom.

21. fejezet

Egy napot ennél jobban azt hiszem, el sem lehet rontani… Ahogy Zayn és Niall észrevették a felénk közeledő embereket, szerencsére eléjük álltak, mi meg gyorsan felpattantunk egymás mellől.

- Elnézést, de ez egy magán telek! Senki nem adott engedélyt, ahhoz, hogy bejöhessenek! – kiabáltam átlépve a tömegen, miközben fél kezemmel az arcomat takartam.

- Edina kisasszony beengedett minket. Kérem, nyilatkozna? – kérdezte az egyik fotós.

Edinával elkezdtem magyarul kiabálni, hogy más ne értse, csak mi ketten és Szilviék. Nem hiszem el, hogy megtette. Ilyen gonosz embert, pff.

-  Húzzanak már el! – lökdösték a fiúk a kapu felé a társaságot, miközben Harry a szeme sarkából engem figyelt.

- Már elnézést, hölgyem, de mi a fenét képzel? Azért nekünk is van magánéletünk. Ha bármi köze lenne hozzá, akkor úgy is tudna a dolgokról. De mivel nincs, kérem takarodjon el innen! – mutatott a bejárat felé Zayn, ellentmondást nem tűrő hangon. Louis és Niall szeme is szikrákat szórt. Víta kétségbeesetten Liam mögé állt, aki kezét hátranyújtva a lány karját fogta.

- Csak egy aprócska kérdést szeretnék feltenni. – próbálta túlkiabálni a hangzavart egy nő.

- Márpedig? – néztem rá szemrehányóan, mikor már a sírás kerülgetett.

- Ön és Harry Styles kapcsolatban vannak?

Annyira ideges voltam, mint még soha. A feszült szituáció mindannyiunk hangulatára kihatott. Gyorsan rá néztem Harryre, és szavak nélkül, szimplán a tekintetemből kiderítette, hogy mit akarok kérdezni. Bólintott egyet, majd már kezdtem is a „vallomást”.

- Szóval,…

- Szóval igen, mi együtt vagyunk. Kész. Remélem, most örülnek. –lépett hozzám Harry, én pedig lesütöttem a szemeimet. Éreztem, ahogy egy könnycsepp pereg le az arcomon.

- Istenem, de tudtam, úúúgy tudtam! – mondta egy nagyon vékony hangú nő, szavait talán egy mókuséhoz tudnám hasonlítani. Páran jegyzettömbökbe kezdtek firkálgatni.

Ránéztem Vítára, aki csak megvonta a vállát, én meg próbálván artikulálni oda súgtam neki, hogy ők, nehogy megszólaljanak. Szerencsére a többiekre nem gyanakodtak csak ránk. Edina közben kikerült a középpontból, és a sajtó maga mögé parancsolva elzárta előtte a „kilátást”.

- Ezt vártuk magától. – mondta egy riporter Harrynek, aki felhúzott szemöldökkel a fejét ingatta.

- Na, most már tűnés! – szólt oda Niall, majd kilökte a kapun az egyik kamerást.

- És, ha esetleg a bíróságról jönne egy felszólító levél, akkor ne lepődjenek meg. Szimplán birtokháborításért és zaklatásért lehetnének elítélve. – folytatta a sort Liam, aki ekkor elengedte Víta kezét, mert a tekintetek rá összpontosultak.

Zayn a kifelé vonagló tömeg mellé állt és egy-két emberre gyilkos grimasszal nézett, miközben az ujjait ropogtatta és ide-oda ugrált. Louis hátul maradt Szilvivel és miután meggyőződött arról, hogy senki nem látja őket, rajtunk kívül, megölelte a lányt.

Ilyen kínos dologban még életemben nem volt részem. És nem is magam miatt, hanem inkább a fiúk miatt „szontyolódtam” úgy el. Nem értem a médiát. Olyan ritka az olyan eset, amikor egy sztár maga mondhatja el, hogy akkor most tényleg együtt van valakivel. Nem tudják megvárni. Persze, tippelni lehet, de ez, hogy így iderontanak több mint felháborító. Tudom, hogy ez Edina miatt történt, de akkor is. Egy dolognak viszont hihetetlenül örültem. Az biztos, hogy a lány azt nem mondta el senkinek, hogy a fiúk, hol laknak. Ennyire még ő se gonosz, de elég közel van hozzá. Még pedig azért nem mondja el, mert akkor nem fogja mindenki megtudni és nem kell elköltözniük. Mondjuk elég közel voltunk a lebukáshoz, de mindegy. Edina akkor „látogatja meg” a fiúkat, amikor csak akarja, de köpni nem fog az tuti, mert így „felsőbb rendűnek” érzi magát, hogy csak „ő” tudja. A médiának pedig tényleg nincsen joga ahhoz, hogy azt elmondja, hogy én hol lakok, vagyis, hogy bárki más. Helyszíneket nem szabad megadniuk, maximum csak város és település nevet. A rádióban éppen a Coldplay –től a Charli Brown ment, mikor már az autók és a mikrobuszok is elhajtottak a ház előtt. Odamentem Harryhez, aki magához húzott és alaposan szemügyre vette az arcom. Letörölte a maradék, kósza könnycseppeket és egy pillanatra elmosolyodott.

- Vége.

- Ne haragudj rám, óvatosabb is lehettem volna.

- Ne beszéljünk erről. Úgy is megtudták volna, különben meg az én hibám, hogy egy olyan lánnyal jöttem össze, akire az ilyen „Edina félék” irigykednek. - nevetve elkaptam a tekintetem az övéről, és a cipőmet kezdtem nézni. Mondjuk a sötétben sokat nem láttam.

- Köszönöm, Harry, de tényleg. Mindent. – ismét felnéztem, mire a fiú megcsókolt. A fiú, akit szeretek. És az a fiú,akit egyre jobban kedvelek. Nem tudom, hogy meddig tudok elmenni, de ha így folytatom, azt hiszem, ez egy örökké valóság lesz. Mert őt, csak mindig jobban tudom szeretni.

Szorosan átöleltem és semmi kedvem nem volt elengedni. A szám még mindig szólt a háttérben, amitől olyan filmes jelenetnek tűnt az egész. Harry a hátamat simogatta. Közben néha vigyorogva egymásra néztünk, majd újból megcsókoltuk egymást.

*Louis szemszöge*

- Nem sok dolog van, amit utálok. De ezt és a kávét eléggé. – mondtam a többieknek. Niall nyugtató dologként evett egy „csevapcsicsát”, (horvát étel, még Kiara ajánlotta és készítette el). Liammel pedig összenéztünk, majd elnevettük magunkat.

- Halljátok, ezek nagyon ki tudnak idegelni.

- Engem is, Liam, de hát ez van. Most megijesztettem őket. Sajnálom Hazzáékat. Legalább nem lesz többé ekkora cirkusz. Mert az biztos, hogy nem mindenki örül majd neki. Na, hagyjuk is a fenébe. – mérgelődött Zayn.

- Bemegyek, hozok ki limonádét. - mondtam, majd beindultam a házba. A konyhában ott volt Szilvi is, amit mondjuk, tudtam, de mégis örültem a társaságának.

- Hát te?

- Limonádét csinálok a többieknek. – válaszoltam a tipikus „ezzel a mosollyal csábítok el egy lányt” arckifejezéssel.

- Oh, értem. Hát, akkor én már itt sem vagyok. – mondta, miközben látszott rajta, hogy kerüli a szemkontaktust. Oda álltam mellé.

- Maradj. Örülnék neki. – Szilvi mosolyogva bólintott, majd felült a pultra. – Ez azért érdekes volt. Mindjárt éjfél és még mindig fent vagyunk. Azt hiszem ebből nem kéne rendszert csinálni. Még jó, hogy mostanában csak délután van munkánk. Mondjuk meg tudnám szokni.

- Hát, én is. De ez tényleg durva volt. Szegény Kiara meg Harry. Sajnálom őket. Én sem örülnék neki, ha ilyen helyzetbe kerülnék. - ennek a mondatának annyira nem örültem, de természetesen én is teljesen megértem.

Ez senkinek sem kellemes. Elkezdtem facsarni a citromot, miközben hosszasan gondolkoztam. Majd hirtelen megszólaltam, hogy megtörjem a csendet.

- És te vállalnád a kockázatot, meg a következményeket egy ilyen helyzetben? Szóval, ha tényleg szeretnéd a srácot. – fordultam felé. A fejem teljesen komoly volt. Véletlenül sem akartam, hogy azt higgye, hogy csak hülyeségből kérdezem.

- Ha tényleg szeretném a srácot, akkor igen. Alap, hogy nem hagyom cserben a számomra fontos embereket. És te? – kérdezte félénken.

- Én is vállalnám. – mondtam, majd egy ideig egymás szemébe nézve, szótlanul csak ott álltunk meg ültünk.

Folytattam az ital elkészítését, majd mosolyogva megkínáltam Szilvit.

- Hallod, tudom ez is finom, de esetleg majd elmehetnénk inni valami elit helyre is, ahol citrom karika és szívószál is van a kristálypoharakhoz. – ajánlottam fel, burkolva az elhívlak italozni, szóval randizzunk dolgot. A szívem elég gyorsan dobogott, szinte láttam a pólómon, ahogy mindjárt kiszakad.

- Jól hangzik. Örülök, hogy sokat vagyunk együtt. – mondta, majd leugrott a pultról és odaállt mellém.

- Úgy szint. –válaszoltam, aztán átkaroltam a vállát. – Akkor menjünk ki. – a történtek ellenére vigyorogva indultunk ki a medencéhez.

*Kiara szemszöge*

Mikor hátramentünk megbeszéltük a dolgokat és, hogy minden rendben van; lezárjuk az ügyet. Niall, Louis és Liam átmentek a szomszédba, mert már nagyon álmosak voltak. A kapu előtt láttam, ahogy Liam egy hosszas ölelés után egy puszit nyom Víta fejére, aki csillogó szemekkel mosolyog. Majd, mind a ketten indultak a dolgukra. Tehát aludni. Szilvi és Zayn összecsukták a grillt, majd ők is jó éjszakát kívántak. Én sem kívánkoztam már sokáig fent maradni, mert lassan többet ásítottam, mint ahányszor levegőt vettem.

- Holnap szerintem sok pénzt fogsz kapni a képekért. – mondtam, miközben a medencéből próbáltam kihalászni a villákat, amik nem igazán értem, hogy hogyan kerültek oda. Mivel a ruhám még midig kicsit nedves volt, levettem a fölsőmet, és beugrottam a medencébe.

- Hát, ha így fotóztak volna le, ahogy most vagy, akkor szerintem többet keresnél, mint mi öten. – jegyezte meg a kifinomult bókot, majd elnevettük magunkat mind a ketten. Harry leült a medence széléhez.

Mikor felhoztam a víz alól a tárgyakat, kiraktam mellé a partra. Segített kihúzni a vízből, aztán beültem az ölébe.

- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm. – mondtam kicsit elpirulva, de a halvány fényben remélem nem látszódott. – Amúgy bocsi, hogy vizes leszel. – utaltam arra, hogy neki száraz volt a ruhája, most viszont bevízezem.

- Nem gond. Inkább legyek vizes, minthogy máshová ülj. – mondta.

Sóhajtva átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat. Szorosan átölelte a nedves bőrömet, így a végén már az ő trikója is teljesen átázott. Egy jó ideig ott ültünk, majd az álom elnyomta a szemeimet és valószínűleg Harryét is. Egy majdnem tökéletes nap, egy tökéletes pillanata, amit még Edina és senki más sem tud megzavarni.

20. fejezet

A tegnapi nap életem egyik legjobb napjának könyvelhető el. Nagyon élveztem Harry társaságát, a táncot, majd az utána következő meglepetés utat. Az egyetlen dolog, ami fátylat ereszt a boldogságomra, azok a fotósok. A minap ugyanis lencsevégre kapott egy fotós, mikor éppen indultunk, és biztos, hogy megint egy újságban kötünk ki. Engem nem zavar az egész, inkább Harry miatt aggódom. Nem tudom, meddig képes eltűrni, hogy folyamatosan velem kapják lencsevégre.

- Jó reggelt álomszuszék. – nyitott ajtót Víta.

- Neked is. Te már ilyen korán fent vagy? – tápászkodtam fel az ágyról, egy hangos ásítás mellett.

- És én is itt vagyok! – ordította el magát Szilvi, majd egy pillanat múlva az ágyamon landolt.

- Szuper. Arra gondoltam, mi lenne, ha ma áthívnánk a fiúkat egy kis sütögetésre? Régen ettem már grillezett húst.

- Ez jó ötlet. Nekem is hiányoznak már a rácson sült ételek. Elegem van már a tésztából. – kulcsolta át a kezét Szilvi a térdein.

- Víta, felhívnád Liamet, hogy mikor lenne jó nekik?

- Persze Kiara. – mondta, majd egy hatalmas mosollyal az arcán kiviharzott a szobából.

* Liam szemszöge *

- Csörög a telefonom! Nem láttátok? – ugrottam fel a kanapéból.

- Nálam van. Úúúúú Víta az. Vajon mit akar? – lebegtette előttem Harry a telefonomat, mire nagyon mérges lettem.

- Harry! Add ide. – de amint ezt kimondtam, elkezdett futni az emeletre.

- Úgysem menekülsz. – nevettem, majd utána eredtem. Felfutottam a lépcsőn, be egyenesen Zaynhez, Harry után. Elkaptam a lábát, és a földre rántottam, aztán a hátára ültem és kivettem a telefont a kezéből.

- Szia Víta! Hogy vagy? – kezdtem bele egy kicsit félénken.

- Szia. Megvagyok. Azon tanakodtunk a lányokkal, hogy mi lenne, ha ma átjönnétek és grilleznénk egyet?

- Szerintem nekünk pont megfelel a ma este. Vigyünk valamit?

- Nem szükséges. Talán egy- két innivalót hozhatnátok.

- Értettem, akkor este találkozunk. Szia.

- Szia. – hangzott a vonal túlsó végéből, majd egy hosszas csipogás után a hangok megszűntek.

Zayn felé fordultam, aki a tükör előtt állva igazgatta fekete tincseit. Harry úgy kapálózott alattam, hogy nem bírtam ki, hogy ne forduljak le róla, majd nevetőgörcsben értem földet a padlón.

- Ember, hány kiló vagy te? – kelt fel, s elkezdte magát letörölgetni.

- Nem több mint te.

* Kiara szemszöge *

- Nos mit mondott? – kérdezősködtem, mikor Víta visszatért.

- Átjönnek. – pirult el.

- Akkor mire várunk? Öltözzünk, és készüljünk fel. – jegyeztem meg, majd az ágyam melletti kis papucsomba léptem.

A szekrényemhez léptem, amiből ruhákat kezdtem előkotorni. Nem volt ötletem a mai öltözékemet illetően, így eltartott egy darabig, amíg megtaláltam a számomra megfelelőt. Görnyedten, kilátások nélkül álltam ott, a fejemet fogva, míg meg nem pillantottam egy farmer sortot és egy pánt nélküli elsőt. A rövidnadrág nagyon a szívemhez nőtt az idők során. Még Magyarországon vettem annak idején, a barátnőimmel egy kis butikban. Nagyon kényelmes, és a mai napig megőrizte az eredeti színét és a formáját. Nagyon sok kellemes emléket idéz fel akárhányszor csak a kezem ügyébe kerül.

Miután sikeresen teljesítettem a küldetésem, és felöltöztem, a konyha felé vettem az irányt, ahol Szilvi és Víta már javában szorgoskodott. Szilvi a húsokat pácolta be különböző páclevekbe, az aranyhajú lány pedig éppen krumplit csomagolt be alufóliába, mialatt halkan, Liam szóló részét dúdolta a One Thing-ből. Először rá akartam kérdezni, hogy miért teszi mindazt, amit most hallok, de aztán az a gondolat futott át az agyamon, hogy ez nem lenne a legjobb ötlet. Végigpillantva a konyhán, a gyomrom görcsbe rándult. A lányok szinte minden apró felületet bekentek valamivel.

- Én most kimegyek, rendbe rakom a napozóágyakat és lemosom a grillt.

- Rendben. – hangzott fel a hangjuk egyszerre.

- De én ezt nem takarítom fel. – nevettem, majd a nappaliban lévő üvegajtóhoz futottam. Hallottam, hogy a lányok is hasonló képen reagálnak a most fent álló szituációra.

Kint hétágra ontotta magából a melegséget a nap. A hőség iszonyatos volt, még szerencse, hogy rövidebb ruhát viseltem, mint általában. A ház mellett lévő apró tárolóból elővettem a húsok megsütésére szolgáló eszközt, ami egy csomó apró kis pókocskának szolgált albérletük, majd a napra húztam. A vizes vödör mellett állítottam meg, a füvön, így egyből neki tudtam látni a takarításához.

- Sajnálom pókocskák. Az albérlet nem örökre szól. – mondtam halkan, majd leborítottam vízzel az egészet. A szivacshoz készültem nyúlni, mikor egy édes hang foszlányát hallottam meg.

- Szóval pókocskák? – nézett le rám Harry az erkélyükről.

- Hagyj békén. – nevettem fel, majd felé fordultam.

- Arról szó sem lehet. –rázta a fejét, egy kisfiús mosoly kíséretében.

- Háát. – felpattantam, majd a slag felé kúsztam. – Akkor segítek neked. – ragadtam meg, majd felé szegeztem.

- Nem tennéd. – rázta a fejét még mindig mosolyogva.

- Ó, de igen.

- Ne… Hagyd abba! – ordította harsogva, aztán gyorsan a házba futott. – Este még visszakapod.

Halvány vigyorral az arcomon sétáltam vissza a grillrácshoz. Mikor már teljes pompájában ragyogott, a napágyak mellett lévő asztalhoz vittem. Úgy véltem, ez lesz számára az ideális hely a mai napon. Mivel elvégeztem a teendőimet, a házba fáradtam vissza.

Szilviék minden bizonnyal már befejezték a maguk kis elkötelezettségeiket, mert a tv előtt terültek el, és halkan bóbiskoltak. Nem volt szívem felkelteni őket, így én is melléjük telepedtem. Nem terveztem, hogy elalszom, de a fáradság, ami eluralkodott rajtam, végül győzelmet aratott.

Mikor felkeltem, már bőven hat óra tájékában járt az idő. Kicsit megijedtem, de a félelem hamar tovaszállt, mikor rájöttem, hogy még van időnk elkészülni.

- Víta! Szilvi! Keljetek fel. – halkan motyogtam a fülükhöz, majd óvatosan oldalba böktem őket.

- Mi az Kiara?

- El kéne készülnünk Víta.

- Liam?! – ugrott egyet, de nem mérte fel rendesen az adott körülményeket. A lába Szilvi alatt foglalt helyet, így mikor iramodni akart, a földbe csapódott, magával rántva a még szuszogó barna hajú lányt.

- Sajnálom Szilvi. – kelt fel, majd gyorsan a fejét fogó lányhoz kapott.

- Megszoktam. – nevetett.

- Akkor készülődjünk. – vetettem fel az ötletemet, amire helyeslő bólogatásokat kaptam.

Én úgy döntöttem, hogy nem cserélem ki a ruháimat, inkább csak egy kis alapozót teszek fel. A hajamat lófarokba fogtam, majd a fürdőt átadtam Szilvinek. Víta ekkorra már elkészült. Gyönyörű volt, mint mindig. Egy fehér, rövid szoknyát viselt, rózsaszín, enyhén kivágott toppal. A haját kifésülte, majd a vállára simította. Végül Szilvi is kimászott a fürdőből. Ő egy leggingszet választott, hosszabb, bő fehér pólóval. A haját begöndörítette, aztán egy hajpánttal tette teljessé az öltözékét.

Nem kellett sokat várnunk a fiúkra. Fél hét körül be is futottak. Átvettük tőlünk a csomagokat, amiket a vacsorához hoztak, majd a kert felé tereltük őket.

- Örülök, hogy itt vagytok. – szólaltam meg miután mindenki keresett magának helyet. Ki a napozóágyon, ki a medence partján. Harry úgy döntött, hogy megakadályozza, hogy kényelmesen elférjek, így mellém ékelődött a napágyon. Egy cseppet sem bántam azt, amit tett, sőt, örültem a közelségének.

- Köszönjük a meghívást. Remélem azért rám is gondoltatok. – kacsintott felém Louis, majd Szilvi ágyára ült le.

- Ha a répára gondolsz, igen. Szilvi ragaszkodott hozzá, hogy legyen számodra is valami. – mondtam, mire Lou Szilvi arcát kezdte fürkészni. A lány teljesen megilletődött, így inkább a feje felett lévő takarót a buksijára húzta, mire Louis felnevetett.

Harry hirtelen felkelt mellőlem, és felkezdte lehámozni magáról a ruháit. Fürdőnadrág volt rajta, láthatóan arra készült, hogy megmártózik egyet. Az összes fiú hasonlóképpen járt el, majd hirtelen közeledni kezdtek felénk.

- Kiara, emlékszel még, hogy mit csináltál délután. – vigyorgott Harry, mialatt egyre közelebb jött hozzám a többi fiúval együtt.

- Fogalmam sincs. – álltam fel, majd hátrálni kezdtem.

- Itt az ideje visszaadni. – nevetett, majd a derekamnál átölelve a magasba emelt. Engem a karjai közt tartva futni kezdett a medence felé.

- Harry, ne! – sikítottam, de késő volt. Hirtelen a medence hűsítő vizét éreztem meg magam körül. Miután sikerült a felszínre érnem, csak nevetés hallatszott mindenhonnan. Ám a lányok mulatsága sem tartott sokáig, mert Louis és Liam ismét Harryt követve a vízbe dobta be a őket. Elég érdekes látvány lehettünk. Ott álltunk a medencében, vizes ruhában, ami tapadt mindenhova, a hajunk összeállva. Szerencse, hogy most nem festettük ki magunkat, mert a fiúk sírva menekülnének haza, ha az elmosódott festék az arcunkat átfomálta volna.

Áttekintve az eddig történteket, hálás vagyok, hogy 5 ilyen remek srácot ismertem meg. Nagyon jó, hogy…

- Kiara, ezt meddig kell sütni? – nézett rám Niall egy cseppnyi értetlenséggel.

- Hát, szerintem olyan tíz perc.

- Okés. Akkor majd meglátjuk.

Ahogy körbenéztem a kertben, mindenhonnan jókedv töltötte meg a levegőt. Niall próbált ügyes szakács lenni, és nem odaégetni a vacsorának szánt ételt. Zayn és Harry egymás mellett napozott, közben egyszer- kétszer hangos nevetésben kitörve. Louis éppen viccekkel dobta fel Szilvi napját, aki bohókásan fürkészte a mellette ülő fiút. Víta és Liam pedig a medence mellett ülve fotókat készített. Hol a két hahotázó fiúról, hol magukról.

Már tíz óra lehetett. Mindenki pokrócokon osztozott. Én Harryvel, Louis Szilvivel, Liam Vítával, Zayn pedig Niallel ült az asztal körül. Harry szorosan ölelt a lepel alatt, amit csak mi tudtunk, néha pedig egy- egy csókkal tette teljesebbé az idillt. Minden tökéletes volt. Szinte már túl tökéletes, és ekkor történt az, amire senki sem számított. Hirtelen Edina csattogó léptei tűntek fel, majd a lány is megjelent a sötétben egy csomó firkásszal. A kamerák csattogtak, és mindenki őrült kérdésekkel támadott minket.

19. fejezet

Reggel ötkor felébredtem és láttam, hogy a fiúk nagy része már elment. Csak Niall és Harry maradt ott végig. Mosolyogva néztem körbe a nappaliban, ahol a lányok a földön, a tévé előtt kifeküdve aludtak. Lábujjhegyen sétálva kimentem a konyhába inni egy pohár vizet, majd visszafeküdtem Harry mellé.

 Dél volt már, mire ismét kiballagtam a többiekhez. A csajok már fent voltak és csoportosan kávét ittak. Louis, Zayn és Liam is velük volt, de Louis nem kért kávét, inkább valamilyen teát ivott.

 - Sziasztok. – köszöntem.

 - Neked is jó reggelt. – vigyorgott rám Harry, majd átölelt. – Kettőre be kell mennünk a központba, úgyhogy ma „szabad” programotok van. – mondta, miközben az állát a vállamra támasztotta.

 - Ó, akkor ma is tudok vásárolni. De mondjuk kár, hogy ti nem jöttök. – nézett csak is Louisra.

 - Szerintem is. – helyeselt Liam, Víta felé fordulva, aki úgy elpirult, mint amilyen piros a bögréje volt. Egyébként ő meg kakaót ivott kávé helyett.

 - Hát, igen, kár, de majd bepótoljuk. –csaptam össze a tenyeremet, mert már kezdett a csönd kínos lenni. – Majd beszélünk. – fordultam Harry felé, aki bólintott egyet és az órájára nézve, gyorsan elköszönt és indult ki a fiúkkal.

 - Lányok, akkor mi lenne, ha ma egy „pihenő” napot tartanánk? Medence, beszélgetés, netezés, ruhatervezés, legalábbis az én részemről. – ajánlottam fel.

 - Nekem tetszik az ötlet.

 - Nekem is, csak kéne vennem egy új papucsot, mert a régi elszakadt.

 - Akkor mi lenne, Víta, ha én elmennék gyorsan venni, mert tudom, hol lehet, taxival öt perc, ti meg addig elkezdhettek fürödni. Hm? Mert én amúgy is bármikor tudok itt úszni és nem fáradtság.

 - Jaj, nagyon köszi, Kiara.

 - Nincs mit, akkor már megyek is, hello.

 - Szia. – köszöntek el. Én meg gyorsan tárcsáztam a taxit, ami pár perc múlva meg is érkezett.

 Az egyik farmer rövidgatyámat, egy háromnegyedes ujjú inget, és a fekete sarumat vettem fel. Hajamat lazán befontam, mert tegnap elaludtam kicsit és össze-visszaállt, majd egy kis szempillaspirál segítségével egyre tűrhetőbben néztem ki. Mivel a nap sütött a pilóta fazonú napszemüvegemet is a fejemre raktam, mert még jól jöhet. A taxiba beülve egy ismerős alak fogadott.

 - Szia, Kiara, de régen láttalak.

 - O, én is téged. Amúgy meg neked is szia. – anyukámék ismerőse volt, aki még anno a repülőtérről hazahozott. Örültem a társaságának, mert egy részt már régen láttam, másrészt pedig ismét egy ismerős alak.

 - Mi újság veled és  hogy tetszik London?  - nézett hátra a tükörből. Egy rövid beszámolót tartottam, hogy tetszik, meg, hogy jól vagyok és most itt vannak a barátnőim, majd témát váltott.

 - Ennek örülök. Egyébként lehetséges, hogy láttalak téged az újságban?

 - Hát, izé, azt kell, hogy mondjam, igen. – gondolom látszott rajtam, hogy nem szeretnék több gondolatot fűzni a témához, többet nem is kérdezett.

 Az egyik közeli pláza előtt kiszálltam és mentem is az egyik kis butikba, az épület mellett. Gyorsan kinéztem két tangapapucsot, mert szerintem Szilvi is örülne neki, majd mentem is a pénztárhoz. Legnagyobb döbbenetemre megint csak egy ismerős arcot pillantottam meg. Ezúttal egy lányt. Egy olyan lányt, akit nem igazán szerettem volna.

 -  Nocsak, Kiara. Hát mégis „híres” lettél. – köszönt cinikusan Edina. Hát persze, ki más?

 -  Csak fizetni szeretnék. – néztem erősen a szemeibe. Ő pedig elkezdte beírni a gépbe az árát a lábbeliknek.

 -          Láttalak ám az újságban, nem is egyszer. Mindenki tudni akarja, hogy ki vagy és, hogy mi van köztetek.

 -  Edina, kérlek. Gyorsabban. Nem érek rá egész nap a megjegyzéseidet hallgatni.

 -  Figyelj, még egy ilyen és köpök. Mindent elmondok a sajtónak, ha így merészelsz beszélni velem.

 -  Nem beszélek veled sehogy sem.

 -  Remélem most örülsz, hogy ellenem fordítottad a fiúkat és a kis Harryt beszerváltad magadnak. Gratulálok, tényleg! Nem mindenkinek sikerül ám így játszania magát, ahogy te előttük.

 - Na most már elég. – kitéptem a kezéből a szatyrot és indultam kifelé az üzletből.

 -  Mindent elmondok nekik, mindent! – kiáltotta utánam, de már nem reagáltam rá.

 Azt hiszem, ide sem jövök többet, legalábbis akkor nem, amikor Edina lesz a fizetőpultnál. Sietve mentem ám az emberek között. Kettő körül megőrül a közlekedés, s a tömeg is ekkor van a legnagyobb létszámmal. Mivel ilyenkor nagy dugók vannak és taxit se nagyon találtam az autók között, inkább gyalog mentem haza. A lányokkal egész délután a medencénél és az udvaron voltunk. Öt körül megnéztem az e-mailjeimet, de egyébként én is végig kint voltam. Ruhákat is terveztem, úgyhogy jól telt a napom. Apu hívott, hogy majd utalja a pénzt a számlámra, mert megjött a kiadótól. Ugyanis Magyarországon a terveimet eladom egy cégnek, amelyikkel szerződésem van és ők meg megvarrják a ruhákat; komoly kereslet van rájuk. A legtöbbjük estélyi, de cipőket és koktélruhákat is szoktam rajzolni. Amikor gépnél vagyok, általában beszkennelem őket és elküldöm. De néha az irodába is bemegyek, például, ha esküvői ruhát kell tervezni. Ilyenkor muszáj az ügyféllel találkozni, hogy elmondják az elképzelésüket.

 Hát valahogy így telt a délután. Aztán este megcsörrent a telefonom. Gyorsan felkaptam az egyik estélyi ruhámat. Egy vérvörös, egyik oldalt felvágott ruhát, hozzá fekete magassarkút. A hajamat felfogtam kontyba, a végét pedig begöndörítettem. Fekete és ezüst árnyalatú füstős sminket készítettem magamnak, és hát nem gyorsan, de időben elkészültem. Pontban nyolckor megszólalt a csengő. Elköszöntem a lányoktól, majd az ajtón kilépve egy csábító mosollyal Harryre néztem.

 - Úristen! Azaz, hölgyem, - mondta, én pedig ámulattal néztem, hogy milyen jól áll neki a szmoking, - maga gyönyörű. Eljönne velem táncolni? – nyújtotta ki a kezét, miközben lehajolt és fejével engem nézett.

 - Hát, igen. E-felől nincs kétségem. – nevetve felé nyújtottam a kezem és beültünk az autójába.

 Eszméletlenül jó ötletnek tartottam és természetesen édes is tőle, hogy elhívott ma este táncolni. Nagyon figyelmes és romantikus gesztus volt. A sötét utcákat a lámpák fénye világította meg. Amikor közeledtünk a célpont elé, már az utca elején is sok autó állt. Amikor mi is leparkoltunk, Harry kinyitotta nekem az ajtót, aztán pedig kézen fogva sétáltunk be.

 - Jó napot! Hány jegyet szeretnének?

 - Kettőt. – mondta Harry.

 - És az asztal milyen néven lett foglalva? 

 - Kiara Styles. – teljesen kifejezéstelen képet vágva vette át a jegyeket a pultostól, én meg alig bírtam visszatartani a röhögést. Harry rám kacsintott, majd az ajtó felé bökött.

 A terembe belépve egy hatalmas terem fogadott, klasszikus, lassú zenékkel. Oldalt asztalok voltak, hátul- középen egy színpad, a baloldalon pedig hosszú bárrészleg foglalt helyet, ahonnan fel lehetett venni a rendelést, de természetesen pincér is volt, vagy harminc. A hétköznap estétől eltekintve elég sokan voltak itt. Fiatal pároktól kezdve, az idősebbik korosztályig, de olyanok is, akik családostól érkeztek. Mi leültünk az asztalunkhoz, majd rendeltünk egy shake-et.

 - Köszönöm, hogy elhoztál.

 - Szívesen tettem. – nézett rám hatalmas szemeivel. Miközben az asztalnál ültünk, néha láttam, ahogyan ránk néznek az emberek. Biztos, hogy volt, aki felismerte Harryt, de itt szerencsére mindenki a táncra koncentrált. Mikor James Morrison-tól az I Won't Let You Go egyik feldolgozása jött, Harry felkért táncolni. Boldogan sétáltunk be a táncoló párok közé, akik nem kicsit voltak profik, de régen én is sokat táncoltam, még általános iskolában. Úgyhogy mi se mondhattuk kezdőnek magunkat.

 Az este varázslatosan telt el. Sajnos egy óra után meg kellett válnom a cipőmtől, de mezítláb sokkal kényelmesebb a keringő meg a latin táncok. Minden rendben volt egész idő alatt, csak amikor mentünk vissza az asztalunkhoz a bolerómért, valaki lefényképezett minket. Harry idegesen rám nézett, de az arcomról le tudta olvasni, hogy nem érdekel, úgyhogy megsimította a karom.

 - Menjünk, remélem, rendesen elfáradtál.

-          Hát egy kicsit. De máskor is nagyon szívesen fáradok el, ha ez az ára, megteszem. – válaszoltam, miközben felhúztam a cipőmet. Az ajtón kilépve Harry ismét megfogta a kezem. Ujjainkat összekulcsoltuk, engem pedig melegség öntött el. Az autóhoz érve magához húzott és hosszasan megcsókolt. Istenien éreztem magamat ma este is. Meg tudnám szokni.

 Haza felé Harry elkanyarodott, egy számomra ismeretlen utcán és kiértünk a városból.

 - Hová megyünk?

 - Mikor láttál utoljára csillagokat?

 - Hát nem mostanában. – válaszoltam furán, az utat fürkészve.

 - A városban annyi a fény, hogy onnan nem lehet látni. Remélem nem gond, ha maradunk még egy kicsit.

 - Ha bármi gond lenne, ami veled kapcsolatos, abba belebetegednék. – a barátom felnevetett és megfogta a kezem. 

Csendben utaztunk tovább. Majd rámentünk egy földes útra, ahol egy tó fogadott. Kiszálltam a kocsiból és a partra rohantam.

 - Te jó ég! Már el is felejtettem, hogy milyen szép ez! Magyarországon majdnem minden nap látni ilyet. – mondtam ámulattal.

 - Hát, akkor, ha úgy vesszük ez itt nem mindennapi. – vakargatta meg a tarkóját Harry. Én meg éppen azon gondolkoztam, hogy mennyire gyönyörűek az élet egyes dolgai.

 Harry odaállt mellém és átölelt, aminek kifejezetten örültem, ugyanis egy száll estélyiben kicsit már hűvös volt az éjszaka, hiszen csillagok is voltak. Ez érthető. Hirtelen a barátom felé fordultam és habozás nélkül megszólaltam.

 - Azt hiszem, szeretlek. – néztem rá kicsit fura fejjel, de ez az igazság. Annyira a pillanatba illet, hogy muszáj volt elmondanom. Harry rögtön felém fordította a fejét.

 - Én is. Szeretlek. – örömömben könnyezni kezdtem.  – Valami baj van?

 - Nem, nem csak… Most olyan tökéletes ez az egész és szeretném, ha így is maradna. – motyogtam zavartan.

-  Nyugi, így lesz. – hálásan rá mosolyogtam, majd kezeimet a nyaka mögé kulcsoltam és megcsókoltam. Életem eddigi legromantikusabb csókja volt. Az biztos….