31. fejezet

* Liam szemszöge *

-          Szóval… - a színfalak mögött Vítát pillantottam meg, aki immáron ott állt a fal mögött, és értetlenül mered rám. Ő még nem tudja, hogy miért hívta ide az egyik itt dolgozó operatőr. Egy nő valamit a fülébe súgott, majd tudtam, most megint én jövök. – Ez a változás külsőleg csak annyit jelent, hogy amikor a közelemben van mindig mosolygok és felcsillan a szemem. – a fiúk mellettem mind elégedetten bólogattak meg röhögcséltek, én pedig felálltam és elindultam a lány felé. Víta kezét megfogva visszasétáltunk a kamerák elé. Ő elpirulva integetett meg mosolygott. – Ő Víta, a barátnőm! – jelentettem be. Akik a stúdióban ülő nézők ott voltak mind hangos tapsviharban meg sikongatásban törtek ki.

-          Hm, erre nem sokan számíthattunk. – mondta elégedetten Lea. – Tehát Kiara után még egy barátnővel bővült a csapat, akikkel úgymond „lóghattok” a szabadidőtökben.

-          Mondhatjuk.

-          Igen, Zayn nem volt elég jó lánynak. – nevetett fel Niall. Erre a tükörmániás fiú beleboxolt a szőkeség vállába.

-          Akkor mesélj nekünk, kérlek, Víta, hogy hogyan ismerted meg a fiúkat.

-          Egy közös barátunk révén. – mosolygott, én meg átkaroltam a derekánál.

-          Azt hiszem, hogy szerencsésnek mondhatod magadat. Nincs igazam? – fordult a közönség felé a műsorvezető, mire hangzavar következett.

-          De, nagyon is. Boldog vagyok, hogy én lehetek Liam mellett az, aki. – mondta vigyorogva Víta, majd egy puszit nyomtam az arcára.

A műsor maradék idejében még a turnénkról meséltünk, meg egyéb ajánlatokról, hogy jön az új dal, új klip stb. 

- Köszönjük srácok, hogy elfogadtátok a meghívásunkat. Gyertek máskor is!

- Mi köszönjük. – mondtuk szinkronba a srácokkal, majd integettünk az embereknek.

- Kedves nézőink pedig maradjanak velünk, mert a reklám után újabb meglepetésvendéggel érkezünk. Viszlát fiúk. – mondta Lea, mi pedig elhagytuk a kamerák „látószögét”.

Hazaérve a stúdióból Vítával elköszöntünk egymástól.

-          Örülök, hogy eljöttél. – mondtam.

-          Azt hittem, elájulok, amikor megmondták, hogy miért hívtál oda.

-          Ne haragudj, de már el kellett mondanom.

-          Nem, nem úgy értettem. Csak kicsit, á’ kicsit, nagyon zavarban voltam. – mosolygott rám gyönyörű, hófehér fogsorával.

-          Imádlak. – néztem mélyen a szemeibe, majd kezeit összekulcsolta a nyakam mögött és hosszasan megcsókolt. Már amikor megpillantottam csodás volt ez a nap, de a csókja mindent felül múl.  Majd a házunk előtt elbúcsúztunk.

(A fiúk háza hátulról.)

* Kiara szemszöge*

A náthám ellenére ebéd után megbeszéltem Szilvivel, hogy bemegyek a kórházba, ő meg addig tud tanulni, hogy az utolsó napjait majd a suli előtt főleg Louis társaságában és persze velünk tudja tölteni. Utána már csak szünetekben tud visszajönni a sulija miatt. Ezt persze mindannyian sajnáltuk, de olyan iskolába jár, hogy sok a cserediák utazás évente 3 hét és ilyenkor ők dönthetik el, hogy 5 ország közül melyikbe mennek. Szilvi mind a három hetét ide, Angliára fogja beváltani. E-mellett jönnek még a többi szünetek. Az őszi, téli, sí szünet és a tavaszi. Vítának ezekkel nincsen gondja, már elvégezte a sulit, mert általánosban magántanárhoz járt és már tizenhat évesen érettségizett. Utána elvégzett egy színművészeti főiskolát külföldön, majd szerződtették modellként és egy-egy filmbe szerepeket játszik. Kétség kívül a szüleinek a pénze megalapozta a jövőjét, mostanra saját magát tartja el és van egy mondhatni számára tökéletes barátja.

Egy gyors hajmosás után a gardróbomban állva gondolkoztam, hogy mit vegyek föl. Harryt két nap múlva kiengedik a kórházból és csak ma tudok bemenni hozzá, meg amikor kiengedik. Szeretném, ha csinosnak találna a szerelésemben. Végül egy fekete pántnélküli toppot, csőnadrágot és fekete tűsarkút választottam.

Beültem az autóba, majd a kórház felé vettem az irányt. Szokásos útvonalon keresztül összefutottam a portással, lifteztem, köszöntem az orvosoknak, csevegtem a bácsikkal-nénikkel egy-két mondat erejéig, aztán a biztonsági őrnek is intettem egyet az ajtóban.

Harry fent volt és épp tévézett.

-          Szia, édes. – köszönt, és láttam, hogy elmosolyodott mikor meglátott.

-          Szia. – pusziltam meg. – Mit nézel?

-          Hát az előbb mentek abba a Talk Show-ba a többiek. Rólunk is volt szó.

-          Ja, tudom. Víta is velük volt. Olyan aranyosak Liam-mel, örülök, hogy végre hivatalos közöttük a dolog.

-          Igen, én is. De már mennék haza, meg a munka is hiányzik, mert tényleg szeretem.

-          Tudom. Két nap és szabad vagy. Sőt holnap után ugyebár.

-          Hmmm és már várom, hogy otthon is veled legyek. – nézett rám egy összehúzott szemekkel, egy kósza vigyorral megspékelve. – Amúgy jól nézel ki.

-          Köszönöm, te is. Imádom a fürtjeidet. – túrtam bele a hajába, mire megrázta a fejét. Ezért a dicséretért már megérte annyit vacillálnom az öltözékemmel.

Sokat beszélgettünk. Mostanában sok minden összejött. A turnék, munkák, és persze a baleset miatt kis pihenésre van szükségünk. De nem csak nekünk, hanem amúgy a többieknek is a csapatból. Beleértve Szilvit és Vítát is. Az ötlet Harry-é volt és teljesen megértem, hogy miért.

-          És hová? – kérdeztem végül.

-          Valahova messze. – mondta nevetve.

-          Hát jó lenne a konkrétat tudni, akár Paul miatt is, hogy segítsen megszervezni. A fiúk és Szilviék is tuti benne vannak.

-          Ja, gondolom. Akkor jövő héten?

-          Elvileg az a jó nektek.

-          Nekünk igen, de azért mert akkor még Szilvi is itt lesz és ennek tudjuk ki örülne. A turné még a héten befejeződik. Szabadok vagyunk. És miattuk is. Az időpont megfelel.

-          Naná. – nevettem fel. – Szóval jövő héten. Hm… meg van!

-          Mi?

-          Az, hogy hova menjünk. A Bahamákra. – vigyorogtam elégedetten.

-          Jól hangzik, akkor megbeszélem a többiekkel, még holnap. És akkor biztos nem tudsz bejönni.

-          Sajnos nem, van egy pár dolgom otthon. Takarítanom kell, ruhát tervezni. Képzeld webkamerán keresztül fogok majd egyeztetni egy mennyasszonnyal a ruháját illetően.

-          Az vicces lesz.

-          Hát nem akartam elutazni. De majd néha muszáj lesz. Úgyhogy egyre gyakrabban fogok repülni.

-          Hát, azt hittem, hogy amikor velem vagy szárnyalsz a boldogságtól. – mondta Harry, majd egy kis hatásszünet után mind a ketten felröhögtünk. – Ez nagyon nyálas volt! – fuldoklott a barátom a mondatától.

-          Aaaaz! – törölgettem a szememet, már a könnyem is kifolyt a nevetéstől.

-          Várj jobbat mondok! Mikor rád nézek szívem zakatolva ver, lepkék kavarognak a gyomromban, egy érintésedért szinte meghalok, ha nem láthatlak, az önsanyargató érzés, egy csókodért, odaadnám a mindenem.

-          Na jó, ez már tényleg durva.

-          Bocsi, de muszáj volt. – nevetett.

-          Amúgy vicces, hogy a fele igaz. – vágtam vissza.

-          Hogy mi?

-          Nemde?

-          Nem.

-          Oké, akkor addig nem foglak megcsókolni, amíg el nem megyünk nyaralni.

-          Rendben. Állom a fogadást! – csodálkoztam, hogy ilyen könnyen belegyezett és kicsit szomorú voltam miatta.

Egy ideig még beszélgettünk, majd hét előtt mondtam, hogy én megyek.

-          Jól van. Akkor holnap után találkozunk.

-          Aha. Kérlek, azért azon az utolsó napon ne tegyél kárt a kórházban és magadban se. – mosolyogtam rá, majd megöleltem.

-          Megpróbálom. – mondta, majd egy köszönöm-öt suttogtam a fülébe.

-          Gyere közelebb egy kicsit, légyszi. – mutatott a kezével. Odahajoltam hozzá, mire megcsókolt.

-          És mi van a fogadással?

-          Semmi, még mindig tart. Nem te csókoltál meg engem, hanem én téged. Nem mindegy! – szorított magához.

-          Örülök. – mosolyogtam rá. Így már érthető a dolog. – Köszönöm, hogy okos vagy!

-          Hát, - állt fel az ágyából. – ha rólad van szó muszáj lesz.

Odakísért az ajtóhoz, majd egy „holnap után találkozunk csak” ölelés után, elhagytam a kórtermet.