31. fejezet

* Liam szemszöge *

-          Szóval… - a színfalak mögött Vítát pillantottam meg, aki immáron ott állt a fal mögött, és értetlenül mered rám. Ő még nem tudja, hogy miért hívta ide az egyik itt dolgozó operatőr. Egy nő valamit a fülébe súgott, majd tudtam, most megint én jövök. – Ez a változás külsőleg csak annyit jelent, hogy amikor a közelemben van mindig mosolygok és felcsillan a szemem. – a fiúk mellettem mind elégedetten bólogattak meg röhögcséltek, én pedig felálltam és elindultam a lány felé. Víta kezét megfogva visszasétáltunk a kamerák elé. Ő elpirulva integetett meg mosolygott. – Ő Víta, a barátnőm! – jelentettem be. Akik a stúdióban ülő nézők ott voltak mind hangos tapsviharban meg sikongatásban törtek ki.

-          Hm, erre nem sokan számíthattunk. – mondta elégedetten Lea. – Tehát Kiara után még egy barátnővel bővült a csapat, akikkel úgymond „lóghattok” a szabadidőtökben.

-          Mondhatjuk.

-          Igen, Zayn nem volt elég jó lánynak. – nevetett fel Niall. Erre a tükörmániás fiú beleboxolt a szőkeség vállába.

-          Akkor mesélj nekünk, kérlek, Víta, hogy hogyan ismerted meg a fiúkat.

-          Egy közös barátunk révén. – mosolygott, én meg átkaroltam a derekánál.

-          Azt hiszem, hogy szerencsésnek mondhatod magadat. Nincs igazam? – fordult a közönség felé a műsorvezető, mire hangzavar következett.

-          De, nagyon is. Boldog vagyok, hogy én lehetek Liam mellett az, aki. – mondta vigyorogva Víta, majd egy puszit nyomtam az arcára.

A műsor maradék idejében még a turnénkról meséltünk, meg egyéb ajánlatokról, hogy jön az új dal, új klip stb. 

- Köszönjük srácok, hogy elfogadtátok a meghívásunkat. Gyertek máskor is!

- Mi köszönjük. – mondtuk szinkronba a srácokkal, majd integettünk az embereknek.

- Kedves nézőink pedig maradjanak velünk, mert a reklám után újabb meglepetésvendéggel érkezünk. Viszlát fiúk. – mondta Lea, mi pedig elhagytuk a kamerák „látószögét”.

Hazaérve a stúdióból Vítával elköszöntünk egymástól.

-          Örülök, hogy eljöttél. – mondtam.

-          Azt hittem, elájulok, amikor megmondták, hogy miért hívtál oda.

-          Ne haragudj, de már el kellett mondanom.

-          Nem, nem úgy értettem. Csak kicsit, á’ kicsit, nagyon zavarban voltam. – mosolygott rám gyönyörű, hófehér fogsorával.

-          Imádlak. – néztem mélyen a szemeibe, majd kezeit összekulcsolta a nyakam mögött és hosszasan megcsókolt. Már amikor megpillantottam csodás volt ez a nap, de a csókja mindent felül múl.  Majd a házunk előtt elbúcsúztunk.

(A fiúk háza hátulról.)

* Kiara szemszöge*

A náthám ellenére ebéd után megbeszéltem Szilvivel, hogy bemegyek a kórházba, ő meg addig tud tanulni, hogy az utolsó napjait majd a suli előtt főleg Louis társaságában és persze velünk tudja tölteni. Utána már csak szünetekben tud visszajönni a sulija miatt. Ezt persze mindannyian sajnáltuk, de olyan iskolába jár, hogy sok a cserediák utazás évente 3 hét és ilyenkor ők dönthetik el, hogy 5 ország közül melyikbe mennek. Szilvi mind a három hetét ide, Angliára fogja beváltani. E-mellett jönnek még a többi szünetek. Az őszi, téli, sí szünet és a tavaszi. Vítának ezekkel nincsen gondja, már elvégezte a sulit, mert általánosban magántanárhoz járt és már tizenhat évesen érettségizett. Utána elvégzett egy színművészeti főiskolát külföldön, majd szerződtették modellként és egy-egy filmbe szerepeket játszik. Kétség kívül a szüleinek a pénze megalapozta a jövőjét, mostanra saját magát tartja el és van egy mondhatni számára tökéletes barátja.

Egy gyors hajmosás után a gardróbomban állva gondolkoztam, hogy mit vegyek föl. Harryt két nap múlva kiengedik a kórházból és csak ma tudok bemenni hozzá, meg amikor kiengedik. Szeretném, ha csinosnak találna a szerelésemben. Végül egy fekete pántnélküli toppot, csőnadrágot és fekete tűsarkút választottam.

Beültem az autóba, majd a kórház felé vettem az irányt. Szokásos útvonalon keresztül összefutottam a portással, lifteztem, köszöntem az orvosoknak, csevegtem a bácsikkal-nénikkel egy-két mondat erejéig, aztán a biztonsági őrnek is intettem egyet az ajtóban.

Harry fent volt és épp tévézett.

-          Szia, édes. – köszönt, és láttam, hogy elmosolyodott mikor meglátott.

-          Szia. – pusziltam meg. – Mit nézel?

-          Hát az előbb mentek abba a Talk Show-ba a többiek. Rólunk is volt szó.

-          Ja, tudom. Víta is velük volt. Olyan aranyosak Liam-mel, örülök, hogy végre hivatalos közöttük a dolog.

-          Igen, én is. De már mennék haza, meg a munka is hiányzik, mert tényleg szeretem.

-          Tudom. Két nap és szabad vagy. Sőt holnap után ugyebár.

-          Hmmm és már várom, hogy otthon is veled legyek. – nézett rám egy összehúzott szemekkel, egy kósza vigyorral megspékelve. – Amúgy jól nézel ki.

-          Köszönöm, te is. Imádom a fürtjeidet. – túrtam bele a hajába, mire megrázta a fejét. Ezért a dicséretért már megérte annyit vacillálnom az öltözékemmel.

Sokat beszélgettünk. Mostanában sok minden összejött. A turnék, munkák, és persze a baleset miatt kis pihenésre van szükségünk. De nem csak nekünk, hanem amúgy a többieknek is a csapatból. Beleértve Szilvit és Vítát is. Az ötlet Harry-é volt és teljesen megértem, hogy miért.

-          És hová? – kérdeztem végül.

-          Valahova messze. – mondta nevetve.

-          Hát jó lenne a konkrétat tudni, akár Paul miatt is, hogy segítsen megszervezni. A fiúk és Szilviék is tuti benne vannak.

-          Ja, gondolom. Akkor jövő héten?

-          Elvileg az a jó nektek.

-          Nekünk igen, de azért mert akkor még Szilvi is itt lesz és ennek tudjuk ki örülne. A turné még a héten befejeződik. Szabadok vagyunk. És miattuk is. Az időpont megfelel.

-          Naná. – nevettem fel. – Szóval jövő héten. Hm… meg van!

-          Mi?

-          Az, hogy hova menjünk. A Bahamákra. – vigyorogtam elégedetten.

-          Jól hangzik, akkor megbeszélem a többiekkel, még holnap. És akkor biztos nem tudsz bejönni.

-          Sajnos nem, van egy pár dolgom otthon. Takarítanom kell, ruhát tervezni. Képzeld webkamerán keresztül fogok majd egyeztetni egy mennyasszonnyal a ruháját illetően.

-          Az vicces lesz.

-          Hát nem akartam elutazni. De majd néha muszáj lesz. Úgyhogy egyre gyakrabban fogok repülni.

-          Hát, azt hittem, hogy amikor velem vagy szárnyalsz a boldogságtól. – mondta Harry, majd egy kis hatásszünet után mind a ketten felröhögtünk. – Ez nagyon nyálas volt! – fuldoklott a barátom a mondatától.

-          Aaaaz! – törölgettem a szememet, már a könnyem is kifolyt a nevetéstől.

-          Várj jobbat mondok! Mikor rád nézek szívem zakatolva ver, lepkék kavarognak a gyomromban, egy érintésedért szinte meghalok, ha nem láthatlak, az önsanyargató érzés, egy csókodért, odaadnám a mindenem.

-          Na jó, ez már tényleg durva.

-          Bocsi, de muszáj volt. – nevetett.

-          Amúgy vicces, hogy a fele igaz. – vágtam vissza.

-          Hogy mi?

-          Nemde?

-          Nem.

-          Oké, akkor addig nem foglak megcsókolni, amíg el nem megyünk nyaralni.

-          Rendben. Állom a fogadást! – csodálkoztam, hogy ilyen könnyen belegyezett és kicsit szomorú voltam miatta.

Egy ideig még beszélgettünk, majd hét előtt mondtam, hogy én megyek.

-          Jól van. Akkor holnap után találkozunk.

-          Aha. Kérlek, azért azon az utolsó napon ne tegyél kárt a kórházban és magadban se. – mosolyogtam rá, majd megöleltem.

-          Megpróbálom. – mondta, majd egy köszönöm-öt suttogtam a fülébe.

-          Gyere közelebb egy kicsit, légyszi. – mutatott a kezével. Odahajoltam hozzá, mire megcsókolt.

-          És mi van a fogadással?

-          Semmi, még mindig tart. Nem te csókoltál meg engem, hanem én téged. Nem mindegy! – szorított magához.

-          Örülök. – mosolyogtam rá. Így már érthető a dolog. – Köszönöm, hogy okos vagy!

-          Hát, - állt fel az ágyából. – ha rólad van szó muszáj lesz.

Odakísért az ajtóhoz, majd egy „holnap után találkozunk csak” ölelés után, elhagytam a kórtermet.

2. évad,  30. fejezet

* Liam szemszöge *

A mai reggel is ugyan úgy indult, mint a többi átlagos szombati napom. Felkeltem, magamra kaptam a még este kiválogatott, direkt erre a napra választott ruhámat, mialatt Zayn és Louis megszokott nyavalygását hallgattam. Szegényeknek nem éppen a korán kelés az erősségük. De kivételesen a mai vinnyogás adott egy ötletet. Gyorsan begomboltam az ingemet, ami némi szakértelmet vett igénybe, mivel a feszülős patentokkal mindig gondban vagyok, majd Louékhoz vettem az irányt.

- Reggelt! – kiáltotta Louis.

- Nektek is. – mosolyogtam, majd komolyra váltottam az arckifejezésemet. – Ma megyünk abba a Talk Showba, ugye?

Zayn felhúzta a szemöldökét, csupasz felsőtestére csapott és sípítozni kezdett. – Vas happenin? Én erről miért nem tudok?

- Ma megyünk. – lépett be Niall. – Be kell jelentenünk, mi is történt valójában Harryvel és Kiarával a parkban.

- Ömm… Louis. Te nem hozod magaddal Szilvit?

- Már megkérdeztem, de azt mondta, nem ér rá. Lassan itt a szünet vége,  szeretne egy kicsit készülni a következő évére.

- Baj lenne, ha rákérdeznék Vítánál, hogy ma szabad- e az estéje? – néztem nagyra nyitott kerek szemekkel.

- Liam szerelmes, Liam szerelmes. – kántálta Zayn.

- Csőröd lapos. – nevettem fel, majd egy párnával fejbe kólintottam. – Akkor fel is hívom. Hányra legyen itt?

- Paul 5- re jön ide. Elég, ha háromnegyed négyre itt lesz. – válaszolt Niall.

Fogtam magamat és kiviharoztam a szobából, egyenesen a konyha irányába. Itt volt az egyetlen olyan hely, ahova el tudtam rejteni a telefonomat, hogy a fiúk ne olvashassák el a jegyzeteimet. Nem vezetek naplót, így ha kedvem támad írni, csak előkapom és jegyzetet készítek. Az utóbbi időben a gondolataim csak Víta köré fonódtak, szóval nem lenne éppen a legjobb dolog, ha Niall, szokásához híven hangosan olvasná fel őket. Elővettem tehát a telefont és tárcsázni kezdtem.

- Szia.

- Szia Liam. – hangzott fel a szőke lány mézédes hangja.

- Azt szeretném megkérdezni, hogy lenne- e kedved ma eljönni velem, vagyis a fiúkkal egy Talk Show-ba?

- Ami azt illeti, nem nagyon akarom magára hagyni Kiarát. Múltkor, mikor beszorult a liftbe, egy kicsit megfázott az ott bent lévő hidegben.

- Üzenem neki, hogy jobbuljon. De Szilvi vigyáz rá. Kérlek, gyere velünk. – kezdtem el én is nyafogni, pont úgy, mint Louis.

- Rendben, meggyőztél. Mikorra menjek, na meg mit vegyek fel?

- Háromnegyed 4- re gyere át. Ami a ruhát illeti, te mindenhogy gyönyörű vagy.

- Köszönöm. – nevetett fel. – Akkor ott leszek, szia.

- Szia.

***

- Zayn tedd le a tükröt! Most! – ordított Paul.

- Paul, ugye ott lesz kaja? – kérdezte Niall.

- Paul! Csíkos vagy csíkos póló?

- Louis ez a kettő ugyan olyan. – nézett rá értetlenül.

- Én nem ilyen hajlakkot használok. –torpant meg Zayn egy flakonnal a kezében.

- Nem láttad Vítát a ház előtt Paul?

- Ki az a Víta, Liam?

- Paul, én éhen halok. Nem rendelünk pizzát extra gyors kiszállítással? – fogta a hasát a szösszenet.

- Louis! Azt te sem gondolod komolyan, hogy ezt húzod fel. – csattant fel Paul.

- Hogy ebben a házban már egy vacak hajzselés doboz sincs.

- Mi bajod van a ruhámmal?

- Mikor ér már ide Víta? – kattogott az agyam.

- Ez egy pizsama, amiben most itt flangálsz?

- Én ugyan le nem veszem Paul. – rázta a fejét Louis.

Az ajtó kinyílt, de senki sem vette észre. Mindenki egyre csak azon volt, hogy szerencsétlen férfit a sírba kísértse.

- Hahó… - kukucskált be az ajtón a szőke lány. Mivel válasz nem érkezett, beljebb ment a hangok irányába. A nappaliban aztán meglátta a nagy kupac, számára kedves embereket. Úgy gondolta, nem szól, hanem érdeklődéssel figyeli tovább az események alakulását.

- Vedd már le! – rohant oda Louishoz a nagydarab ember, és elkezdte ráncigálni a gatyáját.

- Jól nézek ki?

- Elbűvölő vagy Zayn. – mondtam nevetve.

- Akkor rendelhetek pizzát? – ugrott rá Niall a férfira, ezzel feldöntve őt. Louis is velük tartott, ami annak tudható be, hogy éppen a gatyáját ráncigálták le róla, aminek ő cseppet sem örült.

- Kicsi a rakás! – kiáltottam fel, majd rávetettem magam Niallre.

- Én nem játszok. Tönkre megy a hajam.

- Ugyan már Zayn. – fogtam és őt is belevontam a mi kis „összeborulásunkba”.

Nem tudom, meddig fetrengtünk így, de sokáig biztos nem tarthatott. Amint így feküdtem, hol Zayn fején, hol Niall hátán, egyszer csak egy lábat pillantottam meg. Rózsaszínű magassarkú volt rajta. Csőgatyát viselt egy szintén rózsaszín felsővel. Szőke haja ki volt vasalva és lófarokba fonva. Az összhatás elképzelhetetlen volt. Az élet alattam azonnal megállt. Mindenki azt a csodálatos teremtést bámulta, aki előttünk állt.

- Ez kicsit kínos. – tette a kezeit az arcára. Mindenki kuncogni kezdett, majd egyesével leszállt a másikról. A lány mellé csusszantam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Paul! Szeretném bemutatni neked Vítát.

- Örvendek. – nyújtotta felé a kezét Paul. – Kérlek, tegezz engem.

- Jó napot! Vagyis szia. Víta vagyok. Nem rég költöztem ide a szomszédba.

- Á! Szóval te Kiara barátnője vagy.

- Az lennék. – mosolygott. Ekkor egy nagyon erős kényszer kerített hatalmába. Nem tudom mi történt velem, de egyre csak azt éreztem, hogy meg kell csókolnom. Muszáj. A tűzijáték azonban elmaradt. Paul a kocsiba tessékelt mindenkit, bezárta a házat, aztán el is indultunk az uticélunk irányába.

A Show székházához érve már egyre jobban kezdett feszéjezni az ideg. Van egy tervem, ami ha beválik, életem egyik legjobb döntésének tudható majd be. Remélem minden rendben lesz. Amióta kiszálltunk az autóból, egyfolytában ezen gondolkozom. Mellettem Víta sétál, amihez minden elismerésem. Ilyen cipőben már vagy 30x megöleltem volna a földet csak ezen a kis folyosón. A felvétel helyére érve, Vítát a színfalak mögé vezették, a direkt neki fent tartott székhez. Mi a fiúkkal szintén a saját helyünkre ültünk, s nem sokkal később kezdetét vette az élő adás.

Mikor már fél órája beszélgettünk, a műsorvezető feltette a kérdést, ami miatt igazából jöttünk.

- Fiúk. Meséljetek nekünk, mi is történt pontosan Harryvel? És hogy van most?

- Nos Lea. – kezdte Louis. – Harry éppen Kiarával volt együtt a parkban, mikor a barátnője zizzent ismerőse lelőtte őt, majd a folyóba dobta. Kiara talált rá, mikor a víz tükrén feküdt.

- Ez borzalmas. Szerencse, hogy nem lett tragédia. Hogyan éltétek meg a balesetet?

- Természetesen mind kiakadtunk. Nem tudtuk elképzelni, hogy valaki képes ilyet tenni, pusztán féltékenységből. Harry nagyon közel áll hozzánk, nem bírnánk elviselni, ha baja esne. – mondta könnyeivel küszködve Niall.

- Ez így igaz. De ha bármelyik másik fiúval ez történt volna, az érzéseink természetesen ugyan ezek lennének. Mi több vagyunk, mint egy banda. – fejezte be Zayn.

- Srácok! Úgy tudom, egy másik bejelentéssel is gazdagítani szeretnétek a rajongóitok repertoárját, igaz ez?

- Igaz Lea. – most én szólaltam meg. – A rajongóink számára ezt nem lesz könnyű elfogadni, s mi ezt megértjük. Sokat gondolkodtunk a fiúkkal, de mind ugyan arra a véleményre jutottunk, hogy muszáj tudatni a rajongóinkkal a valós helyzetet. Fiúk, készen álltok? – fordultam feléjük. A stúdióban szinte megfagyott a levegő. A srácok bólogattak. – Én sajnos többé már nem ékesítem a bandát úgy, mint eddig….

( 10 komi és írjuk a következőt. Remélem tetszik, sokat szenvedtem vele [R] J )

2. Évad , 29. Fejezet

***

-          Szóval, kezdhetsz mesélni. – vigyorogtam Vítára, mikor ő is bejött a szobámba. Szilvi nagy boci szemekkel, lábát kezeivel összekulcsolva ült az ágyamon.

-          Mégis miről? – kezdte felhúzott szemöldökkel a lány.

-          Jaaaaj, tudod te azt. Mi van köztetek Liammal?

-          Ja, hogy az. Hát, semmi különös. – válaszolta zavartan.

-          Ez biztos? – néztem rá összehúzott szemekkel. Szilvi is követte a példámat.

-          Na, jó. Elmesélem. – ült le mellénk és a sztori közben csak úgy ragyogott a boldogságtól.

-          Szóval, amikor utoljára voltam vásárolni Liammal, elég régen volt már,, mindegy, azt mondta, hogy nagyon szép vagyok és én is utaltam rá, hogy jó pasinak találom. És este, amikor hazakísért átkarolta a vállamat, én pedig megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára. Aztán közben rengeteget beszélgettünk; voltunk együtt, de nem lépett Liam semmit. Így én is vártam. Utána meg, még a történtek előtt, elmentünk a turnén lévő koncert előtti délutánon egy étterembe. Szóval randira hívott. És hozott nekem virágot.

-           Juj, de aranyos. – sipákolt Szilvi, én meg vidáman hallgattam tovább a lányt.

-          Akkor, folytatom. A virág egy rózsa volt és mikor vázába akartam ültetni, ott az étterembe, a pincér szólt, hogy valami lóg rajta. Liam szólt, hogy kimegy a mosdóba, én meg átvettem a rózsán lévő kártyát. „Örülök, hogy veled lehetek. Utóirat: nagyon csinos vagy, mint mindig és tudom, hogy a kedvenc állatod a teknős.” Ezt elolvasva nagyon boldog lettem. A kaja közben megköszöntem neki meg ilyesmi, majd mielőtt visszaértünk volna a buszhoz, megcsókolt.

-          Annyira örülök, hogy sikerült. Erre vártam mióta itt vagytok. – mondtam őszintén.

-          Igazából én is és köszi csajok, mindent. De amúgy még úgy nem járunk, vagy ilyesmi, mert még nem kérdezte meg és tudom, hogy megfogja. Mondta, hogy csak akkor kérdezne meg egy lányt, ha már pár hete együtt vannak.

-          Érdekes. Én is örülök. – ölelte át Szilvi Vítát.

Később elmentünk zuhanyozni és mosakodni, aztán pedig átadta magamat az ágynak. Nincs is jobb, mint aludni…

***

Reggel a koránkelés szinte mostanában már elmaradhatatlan.  Fél nyolckor az ébrszetőm irritáló csengése után gyorsan letussoltam. Hajamat megfésültem, aztán halvány sminket készítettem magamnak. Egy piros csőnadrágot, fehér-kék csíkos pólót és magassarkú cipőt vettem fel egy fekete kardigánnal.  A lányoknak hagytam egy felragasztott cetlit a hűtőn, hogy léptem, majd a garázsba beültem az autómba.

Kicsit hűvös és szeles volt az idő, ami így ősz elején már érthető. A nap naracssárgás sugarai éppen csak kezdtek felbukkanni az égen. Rögtön a kórház felé vettem az irányt.

A parkoló tömve volt autókkal, és rokkant helyre meg nem állhattam, így elég sokat kellett gyalogolnom, amíg beértem az épületbe. Közben azon gondolkoztam, hogy milyen könnyen meg lehet szokni ezt a fordított kormányos vezetést. Liftből kiszállva összefutottam Harry orvosával.

- Elnézést. Ha…. – szólítottam meg.

- Maga az kisasszony? Tudom, mit szeretne kérdezni. Igen, a páciens már sokkal jobban van. Még pár napig bent tartjuk megfigyelésre meg azért, hogy gyógyuljon a seb,d e a jövő hét elején akár már ki is engedhetjük.

- Ó, ez remek. Nagyon köszönök mindent, doktor úr. – hálásan néztem a harmincas éveiben járó doktorra.

- Nincs mit, ez a munkám. Egyébként meg nagyon aranyosak együtt. Ha maga nem lenne, nem épülne fel a srác. – mosolygott rám, majd elviharzott a folyosó másik oldalán.

Annyira jól esett, amit mondott, hogy amikor benyitottam Harryhez nem is hallottam, hogy köszönt nekem.

-          Sziaaaaa! Tudom, hogy egy angyal vagy, de üdv itt a Földön. – integetett Harry, mivel én csak bamba képpel bámultam magam elé vigyorogva.

-          Bocsi, csak az orvos azt mondta, hogy ha én nem lennék, nem épülnél fel. – belegondoltam ebbe a dologba és egy könnycsepp futott át az arcomon. Elmondhatatlanul örültem neki, hogy ez a fiú van nekem és tudom, hogy neki meg én lehetek az a valaki, az az egy.

-          A jövő hét elején már haza is mehetek, ha minden igaz.

-          Igen, igaz és én már nagyon várlak. – mosolyogtam az ágyára ülve, majd ő megfogta a kezeimet.

-          Gyere egy kicsit közelebb, létszi. – furán néztem rá, majd rájöttem mit akart. Átkarolta a derekamat és megcsókolt. Ezek az édes csókok hiányoznak majdnem a legjobban, amikor egyedül vagyok és ez a gyönyörű zöld szempár, amit, még vakon is látnék.

-          A srácok mondták, hogy a turnéval minden oké, és hogy így is minden jegy el lett adva. És most már azt is tudják, hogy kórházban vagyok. – nevetett.

-          Nem gond, a lényeg az, hogy jól vagy. Amúgy van egy ötletem.

-          Halljuk! – nézett érdeklődve rám Harry.

-          Van kedved sétálni egy kicsit? – simítottam meg a kezeit.

-          Van, persze. Köszi, addig sem kell itt bent feküdnöm.

-          Igen. Várj, segítek. – Harry oldalra fordult és lerakta a lábait. Óvatosan rátámaszkodott a vállamra, én pedig átkaroltam. Felvett magára egy köpenyt még, majd lassan elindultunk kifelé.

Szóltam a biztonsági őrnek, hogy elmegyünk kicsit járkálni, mire kedvesen bólintott. Már egész jól „összehaverkodtunk”, annyit találkozok vele.

A lifthez érve rengetegen minket néztek. Biztos voltam benne, hogyha lefelé megyünk tele lesz megint a bejárat fotósokkal, szóval a tetőteraszon szálltunk ki. A szél olyan erővel fújt, hogy a hajam össze-visszarepkedett a fejem körül.

- Köszönöm, már hiányzott. – mondta, majd odasétált a korláthoz, én pedig majdnem elájultam. Szia tériszony, megint! Mosolyogva mellé léptem és szorosan átfogtam a derekát, közben pedig kapaszkodtam a másik kezemmel. Rám nézett, majd dúdolni kezdett egy dalt.

- I wanna stay up all night and find a girl and tell her she's the one… Vagyis én már megtaláltam. – kezemmel erősebben szorítottam és becsuktam a szemeimet.  Imádom, nagyon.

- Hát, ha így gondolod, akkor remélem, tudod, hogy a világ legboldogabb lányává tettél?

- Remélem, tényleg. – nézett komolyan a szemembe. Felé fordultam és kezeimet a nyakánál összekulcsoltam.

- Ha most megfogsz, és nem fogok leszédülni az épület tetejéről a nagy szél és a tériszonyom miatt, akkor megcsókollak. – mondtam remegve, aztán a korlát elé álltam.

- Ígérem. – átölelt és magához szorított. 

Szeretni valakit nem csak egy érzés, ez annál sokkal több. Egy élethez elengedhetetlen dolog és azt mondják, hogy a szülés mellett, (bár én még azt nem tapasztaltam, még jó, hisz csak tizennyolc vagyok) , a szerelem a legszebb dolog a világon. Hát e-felől nincs kétségem.

-          Lassan már menjünk be, egyre nagyobb a szél és dörög az ég. – fogtam meg Harry kezét. És ujjait a tenyerembe csúsztatta.

-          Oké, gyere. – lassan elballagtunk a lifthez. Elég ijesztő volt. Az ég beborult, a szél pedig akkora erővel fújt, hogy szinte sodort az árral.

Harry szobájába visszaérve akartam hazaindulni, mert tudtam, hogy a vihar közben úgysem tudok.

-          Akkor holnap találkozunk. – mosolyogtam rá.

-          Értem, köszi és szia, édes. – egy búcsúcsók után integetve kiléptem a szobából. A folyosón hallani lehetett a szél süvítését.

Hívtam a liftet, majd be is szálltam. El is indult lefelé, majd hirtelen megállt. Vártam, hogy nyíljon az ajtó, de nem tette. Kétségbeesetten gondolkoztam, hogy biztos csak pár pillanat és kiszabadulok innen, semmi komoly dolog nincsen. Csak megállt a lift és mindjárt indul tovább. A telefonom óráját néztem, már tíz perce tök egyedül álltam ott bent. Még szerencse, hogy nincsen klausztrofóbiám. Sietve csörgettem Harryt, aki hamar fel is vette.

-          Nem..ne..nem..nem indul a lift! – dadogtam kétségbeesve a telefonba.

-          Mi? Ezt meg, hogy érted? Hol vagy?

-          Itt vagyok a liftben és már tíz perce megállt. Nagyon félek. Kérlek segíts.

-          Azonnal, kérlek, tartsd egy kicsit. – zörgést lehetett hallani a készülékből, majd ajtócsapódást. „Igen, mi az? „ – vélhetően egy orvos kérdezte Harryt. „Valaki beszorult a liftbe. Már vagy negyed órája megállt. Csináljanak valamit.” Majd ismét a férfihang következett: „Intézkedünk, valószínű a vihar miatt van. Az alaksorban sem működnek a lámpák, de ha most megbocsát.” – „ A barátnőm van bent, érti? Pár napja majdnem meghaltam, de ha most azonnal nem csinál valamit, én megyek oda érte, hogy kiszabadítsam. „– idegesen néztem, hogy a barátom még mindig hívásban van. A lift hirtelen elsötétült, nekem meg halálfélelmem lett. Kis csönd következett a vonal túlsó oldalán.

-          Kiara, itt vagy még?

-          Igen. Nem látok, sötét van. – kezdtem nagyokat szipogni, majd kitört belőlem az első könnycsepp.

-          Már küldtek valami karban tartót, hol vagy pontosan?

-          Az első és a második között.

-          Minden rendben lesz, kérlek, nyugodj meg.

-          Rendben, oké, csak, csak..á’ ,mindegy, megnyugodom. – mondogattam.

-          Most lerakom, oké. Amikor kijutsz, én ott várlak. – kinyomtam a hívást, majd leguggoltam a sarokba. Azok a percek, amiket ott átéltem életem egyik legrosszabb percei maradnak.

Körülbelül tíz perc múlva újra elindult a lift, elég akadozva, de sikerült, aztán megint megállt. A lámpák még mindig nem kapcsolódtak fel, de legalább tudom, hogy már segítenek. Negyvenpercnyi rettegés és sírás után, kinyíltak az ajtók. Idegesen felálltam és letöröltem egy-két kósza könnycseppet az arcomról. Egy szerelő mögött Harry-t pillantottam meg egy pohár vízzel a kezében. Megköszöntem a szerelőknek a segítséget, majd ziháltan magyaráztam az orvosnak, hogy jól vagyok. Elfogadtam az innivalót a barátomtól, majd kidobtam a műanyagpoharat.

-          Köszönöm. – suttogtam a fülébe.

-          Érted bármit. – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra. Ha folytatja, akkor talán még ma megnyugodok.

-          Amúgy felhívom a lányokat, hogy csak később megyek a vihar után, oké?

-          Persze, hívd csak. – automatikusan nyúltam a bal karomhoz, aztán észrevettem, hogy nincs ott semmi. Idegese körbenéztem, majd észbe kaptam.

-          A táskám! A liftben hagytam! – kiáltottam fel.

-          Hogy mi???? – kérdezték vagy öten egyszerre. A szerelők, a Harry és egy idegen bácsi, aki arra sétált.

-          Kisasszony, arra várhat. Amíg vihar van, ez az ajtó nem fog itt kinyílni. – mondta az egyik karbantartó. Fejemet csóválva ránéztem Harry-re, aki megölelt.

-          Hát ez most egy ilyen nap, a szobámban van még ágy. Majd szólnak, ha meg van.

-          Hát igen. A mai az egy ilyen nap…- sóhajtottam, majd már nevetve az egészen indultunk vissza, immáron gyalog Harry szobájába.

2. évad - 28. Fejezet

  Abban a pillanatban elengedtük egymást Louissal és feszülten a rohanó ember felé néztünk. Majd egymás felé fordultunk és követni kezdtük; a pénztárnál sikerült is utolérni, bár majdnem kint volt már.

-          Na, idefigyeljen! – ragadta meg Louis idegesen a férfi ingjét. – Ha meg meri jelenítetni azt a cikket, feljelentem, aztán majd leshet. – közben én is próbáltam volna szólni, de úgy tűnt, hogy a fiú is hatásos. A csomagoktól majd’ megszakadtam, azonban igyekeztem nem leejteni őket.

-          Nem teheti! – ellenkezett a firkász a fényképezőgépét megmarkolva.

-          Óóó, dehogy nem! – szólaltam meg végül én is, mire a fiú rám nézett, én pedig bíztatóan bólintottam. Közben kicsit arrébb álltunk, hogy elengedjük a többi emberkét.

-          Vagy most kitörli a képet és elfelejtjük az egészet, vagy nézzen szembe a következményekkel. – Louis még mindig fogta az ember ingjét, és kicsit idegbetegen rángatta, miközben beszélt.

-          Higgye el, nem lennének pozitív vélemények a cikkről és amúgy is egy óra alatt megcáfolnák. – magyaráztam fennkölt hangsúllyal.

A pasi még idegesen ránk nézett, majd hezitálva, de megvonta a vállát, egy morgást(?) követően.

- Rendben. – szabadította ki magát Louis kezei közül. – Most az egyszer. – dörmögte kelletlenül. Lou mellé állt és figyelte az eseményeket. Tényleg törlődött a kép, de elő lehet hivatni valamilyen speciális eljárással.

-          Oké. Itt törölte, de ettől még nem mehetünk biztosra. Rajta tartjuk a szemünket az ügynökeinkkel. – mondta Louis, majd a férfi idegesen még egyszer végignézett rajtunk, majd a kasszánál kikéretőzködött és kiviharzott az épületből. Én addigra meg már nem bírtam és egyszerre borult le minden a kezeimből. Liam gabonapelyhe is. Lou segített összeszedni a dolgokat, aztán végre sikerült fizetnünk.

-          Hát én ezt nem hiszem el. Ekkora hülyeséget. Ugye sosem tudnád megbántani Harryt? – kérdezte a kocsiban felém fordulva Louis.

-          Nagyon szeretem őt, és ha valaha megbántanám, azt nem tudnám megbocsátani magamnak. – mondtam őszintén.

-          Akkor jó. Nem is vártam mást. Rendes lány vagy. – mosolygott rám Lou. Aztán elindultunk.

A házhoz érve egy különös érzés kerített hatalmába. Már elég régen voltam itt a turné miatt, meg a többi ügy okául is. Manchester, Liverpool, Sheffield és Leeds… és a fellépések még mindig tartanak. Két nap múlva lesz a következő. Ma már az újságok is kíváncsiak voltak, meg persze a tévé és a rajongók, hogy Harry miért nem lépett fel tegnap este. Nem tudom, hogy mikor fogják megtudni, mert a koncert helyszíne ellenére, itt Londonban fekszik most a kórházban, de gyanítom, hogy hamar. A régi emlékek mind- mind felébredtek bennem, a mostani tényekkel párhuzamosan.

- Mikor mentek tovább? – kérdeztem, miközben kiszálltunk a kocsiból.

- Hát valószínűleg holnap este el kell majd indulnunk, hogy időben odaérjünk. Sajnos Harry ugyebár megint nem tud jönni. Szilvi és Víta pedig azt mondta, hogy inkább veled maradna.

- O, értem. Kedves tőlük.

- Este lehet, benéznénk, ha nem gond.

- Dehogy, inkább örülök neki. Nyáron is sokat voltatok itt, most ősszel se legyen másképp. – kacsintottam rá.

- Oké, akkor szia.

- Szia! – elköszöntünk egymástól, majd bementem a házba.

- Áááááááá! Kiara! – visítva rohant hozzám Víta, mikor meglátott.

- Neked is, szia! – mondtam nevetve, mire átölelt én pedig majdnem megfulladtam.

- Jaj, de hiányoztál. – jött oda Szilvi is meghatódva. Őt is szorosan átöleltem. Azt hiszem, imádom a barátaimat, mint mindig.

A napfény gyönyörűen beragyogta az udvart, ezért kimentünk a csajokkal. Szilvi egy királykék bikinit, Víta pedig egy piros, „Funny” feliratút viselt. Én meg az egyik kedvencemet, a fekete-rózsaszín színű fürdőruhámat. A napozóágyon ülve írtam egy sms-t Harrynek, hogy itthon vagyok, aztán visszaírt, úgyhogy valószínűleg ébren volt. Én meg gyorsan felhívtam. Alig egy-két órája láttam utoljára, de a hangja mégis nagyon jól esett. Mondta, hogy az orvos szerint már hétfőn kijöhet a kórházból. Ennek mindketten nagyon örültünk.

-          Akkor holnap délelőtt bemegyek, oké?

-          Köszi, és oké.

-          Akkor, szia, puszi.

-          Szia, vigyázz magadra! – vidáman néztem, a hívás után a telefonom képernyőjét. Már megint hét percet telefonáltunk. Drága lesz a számla, na mindegy.

Ebéd után megmártóztunk a medencében. Szerintem jót tett az úszás, kikapcsolódtam kicsit. Relaxálás képen, pedig ruhákat terveztem, majd a rajzokat elküldtem neten a cégnek. Most egy kicsit „tavasziasabb” kollekciót állítottam össze. Kalap, vékony mellény, ing, halásznadrág, vászoncipő, hozzá pedig egy barnás-narancssárgás árnyalatú sál dukál. Tetszett ez a csajos délután.

Késő délután pedig életünkben először sushi-t csináltunk. Egész jó lett az ősrégi recept alapján, amit az egyik magyar szakácskönyvben találtam. Csupa japán ételek vannak benne. Utána meg átöltöztünk csinosabb ruhába. Én egy barack- és narancsszínű ruhát vettem fel, magassarkúval. Víta egy fekete fűzőt, fehér csőnadrággal. Szilvi meg egy fehér toppot, cicanadrágot és sarut. Hajunkat pedig mind a hárman felkontyoltuk és raktunk bele pálcikákat, hogy a stílus illő legyen a vacsorához. Van ilyen, kicsit vicces volt. Hozzá fekete, füstös sminket készítettünk. A végeredmény magáért beszélt.

-          Akkor kint eszünk? – ordított át Víta a házon.

-          Igen, kint. – mondta Szilvi. Én a kis faházból, az udvar végén, elővettem lampionokat és a kinti asztal köré rendezgettem őket. Olyan szép volt megterítve, a világító díszekkel, a medence mellet, hogy képeket is készítettem róla.

-          Lányok, gyertek ide! Egy közös képet muszáj.

-          Oké. – sietősen odajöttek, én pedig időzítőre kapcsoltam az iPad-omat.

-          Mondjátok, hogy sajt!

-          Saaaajt. – hangzott szinkronban a válasz. Ez egy vidám kép lett. Gyorsan átküldtem Harrynek is. „Sajnálom, hogy nem vagy itt, akkor holnap reggel. Hiányzol, édes. Szeretlek xxx” – szöveggel kézbesítette is az üzenetemet.

Fél nyolckor a fiúk is megérkeztek. Mindegyiket köszöntöttük, majd oda is ültünk az asztalhoz. Őket se hagyhattam ki a sorból, rögtön megörökítettem a pillanatot. Liam Víta mellett ült. Lou Szilvi mellett. Niall, Zayn a dekoráció társaságában foglalt helyet, s ők mind-mind egy asztalnál.

*Szilvi szemszöge*

Nagyon ízlett minden étel. Örültem, hogy Louis mellettem ül. Eszembe jutott, amikor végre elmentünk kettesben egy vendéglőbe. Hogy mennyit terveztük. Párszor megbeszéltük. Jó rágondolni. Mosolyogva behívtam Lou-t az itteni szobámba, hogy megmutathassam neki gépen az otthoni fotóimat. Mert a múltkor mondta, hogy kíváncsi rá.

-          Jaaaj, de aranyos a kistestvéred.

-          Köszi, idén lesz két éves. Na, de akkor most figyelj. Tizenkét évesen volt egy punk-os korszakom. – kicsit elhúzva a számat a következő képre kattintottam. Vad rocker smink, fekete, szakadt csőnadrág, az anno kedvenc bandámból egy póló. Hát igen, ilyen voltam.

-          Hűha! – nevetett fel Louis, mire kicsit zavarba jöttem, de végül én is felröhögtem. – Most már máshogy nézel ki. – folytatta komolyan.

-          És ez jó, vagy rossz? – néztem rá összehúzott szemekkel.

-          Jó. Túl jó. – válaszolta, engem meg elöntött a pír. Mosolyogva a szemeibe néztem, mire megpuszilt. Csillogó szemekkel fordultam vissza a gépemhez. Na, most aztán eszméletlenül boldog vagyok.

-          Jöttök? – rontott be Zayn lihegve a szobába. – Niallt belelöktük a medencébe. Igen, ruhástól. – nevetett.

-          Ezt megnézem. – röhögött Louis. Majd rám nézett. Lehajtottam a laptopom tetejét és én is indultam ki.

* Kiara szemszöge*

Szóval miután már a legtöbbünk vizes volt, eléggé el is fáradtunk a hosszú napba. A fiúk mesélték, hogy miután végeztek a stúdióban, a rádiós szereplésük előtt beugrottak a kórházba.

Tíz után viszont indultak is haza. Egy-egy nagy öleléssel elbúcsúztunk egymástól. Boldogan figyeltem, hogy Víta és Liam között, hogyan alakulnak a dolgok. Zayn, Louis és Niall előbb mentek ki, majd Vítáék is elköszöntek egymástól. Ezt egy csók teljesítette. Én pedig vigyorogtam, mint a tejbe tök. Szilvi nem tudta, hogy mi az oka ennek a nagy „boldogság kitörésemnek”, de biztosítottam róla, hogyha Víta is bejön, még este megtárgyaljuk a dolgokat…

2. fejezet   -   27. rész

Reggel a nap halovány sugarai utat törve maguknak a függönyön keresztül, a szobám padlóján csillogtak. A madarak a fán csiripeltek, egész Londonból a megnyugvás és a boldogság áradt, még így, a kórházból figyelve is. A kedvemre senki és semmi nem vethetett árnyékot. Ma van a nap, hogy végre hazamehetek az én kis uradalmamba, az imádott szomszédaim mellé. A ruháimat már összeszedtem, gondosan a bőröndbe gyömöszöltem, majd rázártam a zipzárt (?).

- Kisasszony! Látom, ébren van. – nyitott be egy ápolónő a kórlapokkal együtt.

- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva. – Mikor hagyhatom el a kórházat?

- A leletei szerint akár most azonnal, viszont nem kéne megerőltetnie magát. Ha javasolhatom, kérjen egy fuvart hazáig.

- Így teszek. – bólintottam, majd komolyra vettem a figurát. – Tud valami információt adni Harold Edward Stylesról?

- A fiatalemberre gondol a második emeletről?

- Igen.

- Nos, az állapota kielégítő. Túl van az életveszélyen is, ezért akár egy hét múlva ki is engedhetjük. Persze ez a sebének gyógyulásától függ. Most pedig, ha megbocsát.

- Persze, menjen csak. – integetem, majd az ajtó bezárult.

A telefonom után kezdtem kutatni az új táskámban, amit Nialltől kaptam tegnap délután. Egy nagyon aranyos, rózsaszín és kék virágokkal tarkított, közép méretű tatyóról van szó. Nem fér bele túl sok minden, de amit egyszer beleraksz, csak hosszas keresés után találod meg.

- Megvan! – kiáltottam fel, mikor a telefon köré fontam az ujjaimat. Elgondolkoztam, kit is hívhatnék fel, hogy vigyen haza. Vítának és Szilvinek nincs kocsija, csak Magyarországon, Niallnek nincs jogosítványa, Zayn úgy vezet, mint egy űrült, tehát marad Louis. Tárcsázni kezdtem a számát, majd kis időn belül válasz érkezett.

- Kiara? – szólalt meg kicsit meglepve.

- Szia Lou. Azon töprengtem, vajon esetleg haza tudnál- e vinni. Az orvos szerint nem lenne jó még sokat sétálnom.

- Már indulok is. A parkolóba leszel? Ne- ne- ne- ne, várj! Meg akarom látogatni Hazzát.

- Akkor felmegyek hozzá, te meg majd gyere be a szobájába, ha ideérsz.

- Megbeszéltük. Rövidesen indulok. Szia!

- Szia! – köszöntem el.

Nem vártam sokáig, egyből ugrottam a cuccaim felé, összemarkoltam őket, kiléptem a szobából, s a lift irányába indultam. Elég szűkös volt a hely. Nem vagyok valami nagydarab, de így a csomagokkal együtt örülök, hogy egy aprócska helyem volt. A lift hamar leért,én pedig mint valami nem is tudom micsoda, robbantam ki belőle. A bőröndök, táskák jobbra, én pedig balra borultam. Egy öreg bácsi botorkált arra éppen és volt szerencséje végignézni az előadást.

- Vigyázz kicsikém! Nehogy bajod essen. – mondta, majd tovább csatangolt.

- Nem fog! – ordítottam utána, mire legyintett egyet, jelezve, hogy hallotta.

A bőröndjeim kézbe vétele után siettem, ahogy csak tudtam. Louis nemsokára megérkezik, én pedig minél több időt akarok tölteni Harryvel. A kórterem ablakán benézve láttam, amint a barna göndör hajú fiú éppen egy idióta latin- amerikai sorozatot néz. Rendbe kaptam magam, benyitottam és egyből Harry felé indultam.

- Szia! Hogy vagy? – érkeztem az ágyhoz nagy lendülettel.

- Szia! – csókolt meg. – Egyre jobban. Már nem is fáj annyira.

- Ennek örülök. – vigyorogtam, mint a tejbetök, mire Harry nagy hahotázásba kezdett.

- Te meg hová mész? – lepődött meg a bőröndök láttán, amiket csak most pillantott meg.

- Hazaengedtek. Louis mindjárt itt lesz, hogy elvigyen. De előtte bejön hozzád. Hiányzol neki.

- Nekem is hiányoznak, mindenki. Liam nyavalygása, mikor Víta 10 percig nem ír vissza neki, Zayn, amint a tükör előtt áll és egy flakon spray-t nyom a fejére, Niall aki óránként megeszik valamit és Louis aki egyfolytában őrültködik.

- Ne legyél szomorú. - simítottam végig a kezem az arcán, mikor láttam, mennyire fáj ez neki. – Nemsokára te is otthon lehetsz majd velük.

- El sem hinnéd, mennyire vágyom már rá. A turnék miatt sok időt töltünk együtt, s mikor nem látom őket egy hétig, azt nehezen dolgozom fel.

-Halihó ifjúság! – lépett be Louis az ajtón. Egy Ray-Ban napszemüveget, csíkos pólót és a megszokott piros gatyáját viselte. Elég vidám kedvében leltük, csak úgy ugrált össze- vissza.

- Louis! – keltem fel, majd megöleltem. Így ketten együtt mentünk vissza Harry ágyához.

- Hogy vagy? – nézett rá lekonyult fejjel.

- Megvagyok! Otthon minden oké?

- Niall szinte megevett mindent, úgyhogy muszáj lesz elmennünk kaját vásárolni Kiarával. Ugye nem gond? – nézett rám.

- Persze, mehetünk.

- Ohh Niall. – csóválta a fejét vigyorogva az ágyon fekvő bozontos fiú.

- Akkor mehetünk Kiara? Nem akarlak sürgetni, de nekem találkozóm van Szilvivel két óra múlva.

- Indulhatunk. – megcsókoltam Harryt, szenvedélyesen, majd az ajtó irányába mentem. Egy utolsót integettem, aztán már nem láttam őt.

***

- Milyen gabonapehely kell Liamnek? – ordítottam át a sort, csak hogy Louis meghallja.

- Olyat keress, aminek az elején egy nyúl van. – válaszolt.

- Nyúl. Hol van itt… áhá! – kaptam a mancsaim közé a dobozt. Pont olyan volt, mint amit otthon, Magyarországon lehet kapni, csak nem gömb alakja volt, hanem lapos papírsárkány.

- Megvan? – tolta mellém a kocsit.

- Amennyiben ez- az, igen. – nyomtam az arcába.

- Ez lenne az. És azt hiszem, készen is vagyunk. Neked kell valami?

- Nem. – emeltem rá a szememet. – Majd a lányokkal eljövök még. – mondtam,aztán megöleltem. Ekkor azonban vakuvillanásra lettünk figyelmesek.

- Megvan! – harsogott egy firkász. – Harry Styles barátnője csalja a fiúját, mikor nem látja. – sipítozott, majd elfutott a kassza irányába.